A tervezői etika kérdéséről beszélgettünk egy olyan kollégával, aki egyszerre látja mindkét oldalt, a tervezőit és a kereskedői-gyártóit is. Lejegyeztük szavainak summázatát – névtelenül -, mert nagyon értelmes és gyakorlatias gondolatokról van szó.
Elõször is nem lehet kiragadni a problémát a maga közegébõl. Amikor az állam áll a lánctartozások élén, amikor mindenhol zsebbe csúszik a pénz, százmilliós végkielégítéseket kapnak személyzetisek és még sorolhatnánk, akkor ezen a szûrõn kell nekünk is átnéznünk. Nehéz helyzetbe jutott országunkban az összeszövõdések, barterüzletek, adok-kapok juttatások korát éljük.
Kap-e pénzt a tervezõ?
Természetesen igen, a tervezési díjat, vagy ha alkalmazott, a fizetését, jutalmat a munkáltatójától. A tervezési díjnál kérdés, hogy mennyit és mikor fizetnek ki neki, de ez egy másik nagy kérdéskör.
Egy nagyobb gyártótól, gyártói képviselõtõl? Nem pénz formájában? Feketén, zsebbõl?
Utóbbit az „egyik” cég nem tudja hogyan biztosítani, hiszen tiszták, átláthatók a viszonyai. Van ugye például egy külföldi anyacég, aki felé el kell számolni, van könyvvizsgáló, aki nem hagy kiskapukat. Az „egyik” cég már méreténél fogva is csak tisztán mûködhet.
Marad két dolog, amivel az „egyik” cég vonzóvá teheti magát: a szolgáltatás és az ajándék.
A szolgáltatás kezdõdik a kiváló minõségû termékkel, rendszerrel, folytatódik a mérnöki, szakmai segítséggel, úgynevezett „tudásközpontokká” fejlõdött oktatási programokkal, és átível a garancián, szervizen, alkatrészellátáson. Ez az alap, a szakmai ismeretek alapján kiépült kapcsolatrendszer, amiért a tervezõ a céget választja – az ajándék, a külföldi út, a drágább bor pedig a járulék.
A „másik” cég: Ott esetleg nincs raktárkészlet, mûszaki kolléga, szigorú számadás és szerviz, de van lehetõség a zsebbõl való fizetésre.
Tipikus történet, amikor egy igényesebb mûszaki tartalmú projekten a megrendelõnek (kivitelezõ) végig, sok munkaórán át segít tanáccsal, tervezéssel, méretezéssel, segédlettel, a megvalósítandó létesítményhez hasonló épületek bemutatásával az „egyik” szakcég, majd a terméket a feleannyiba kerülõ „másik” cégtõl rendelik meg…
A GYAKORLATI etikai probléma, ha a tervezõ egy olyan termékhez ragaszkodik, aminek nincs háttere és szolgáltatása. Ilyenkor felmerül a kérdés: miért? Merthogy nem a megrendelõ érdekében, az biztos…
Ragaszkodni lehet és kell is a jó dolgokhoz. A bevált, minõségi, szolgáltató cégek termékeihez. Ennek gyakorlati haszna elvitathatatlan: kivitelezõi részrõl nem kell folyton új technológiát betanítani a szakmunkásoknak, a maradék anyagok pedig felhasználhatók a következõ projekten. Anyagot és idõráfordítást takarítanak meg. A tervezõi elõnyök is egyértelmûek: kiismert kapcsolatrendszerek, a mûszaki támogatás milyenségének és minõségének ismerete, gyors segítség szorult helyzetekben, minõség nyújtotta biztonsággal.
Nem a tervezõkön kell az etikát számon kérni, hanem azokon, akik ide juttatták a társadalmi közgondolkodást, a még elfogadható piaci magatartást ily mélyre süllyesztették. A mai helyzetben az egyén belsõ etikája határozza meg a tervezõ, kivitelezõ, gyártó szakmai etikáját. Ennél több kell, és többen ki is állnak ezért, õket érdemes támogatni.
Szóljon hozzá