e-villamos.hu >> A tető éghetőségének meghatározása a villámvédelmi kockázatkezelés során
Frissítve: 2017. október 31.
A villámvédelmi kockázat nagyságát döntően befolyásolja, ezért a kockázatkezelés egyik legfontosabb paramétere a „tető éghetősége”. Fontossága ellenére az MSZ EN 62305-2 gyakorlatilag semmit nem ír arról, hogy mit is kellene a „tető” és az „éghető tető” alatt érteni. Cikkünkben ezt a kérdést járjuk körül a nemrég megjelent, a www.obovikop.hu oldalról szabadon letölthető Villámvédelmi kockázatkezelés című elektronikus kézikönyv alapján.

Kockázatkezelési paraméterek

A kockázatkezelési paraméterek az építményeknek olyan jellemzői, amelyek az MSZ EN 62305 szabványra és egyéb szakmai anyagokra (pl. a Villamos TvMI-re) támaszkodva számszerűsíthetők annak érdekében, hogy a kockázatszámítások elvégezhetők legyenek. A több tucatnyi paraméter értékének meghatározását az MSZ EN 62305-2 mellékletei tartalmazzák. Azonban bármennyire részletesnek tűnik is a szabvány, a paraméterekhez fűzött leírások gyakran elégtelennek, sőt ellentmondásosnak bizonyulnak ahhoz, hogy az értékeket megalapozottan lehessen kiválasztani. Bonyolítja ezt a helyzetet, hogy az értékadásnál nemcsak a különböző paraméterek logikai kapcsolatára kellene tekintettel lenni, hanem arra is, hogy – a villámvédelem tűzvédelmi vonatkozásai miatt – a villámvédelem (európai) és a tűzvédelem (hazai) szempontrendszere összhangban legyen. Ez annál is inkább kívánatos lenne, mert ilyen módon a kockázatkezelés a társtervezők (építész, tűzvédelmi tervező) adatszolgáltatására támaszkodhatna.

A „tető éghetősége” paraméter tulajdonképp a kockázatkezelés orvosi lova, amely jól szimbolizálja az említett problémákat. A gondok már akkor jelentkeznek, amikor a „tető” fogalmát szeretnénk meghatározni, és folytatódnak, amikor szembesülünk azzal, hogy a tető általában nem egy homogén szerkezet, sem vertikálisan (egy adott ponton, függőleges metszetében vizsgálva), sem horizontálisan (az építmény különböző részei felett vizsgálva). Az sem lebecsülendő nehézség, hogy amennyiben a tetőt éghetőnek feltételezzük – próbálván magunkat kímélni az időt rabló kutakodástól –, a kockázatkezelés végeredményeként többnyire olyan villámvédelmi fokozatú LPS kivitelezése szükséges, aminek a megrendelő csak ritkán örül, és ami szakmailag is nehezen indokolható.

A most megjelent kézikönyv mindezeket szem előtt tartva nyújt segítséget a kockázatkezelési paraméterek, köztük a tető éghetőségének meghatározására annak érdekében, hogy a villámvédelmi kockázatkezelések egységesebbek, átgondoltabbak lehessenek.

A „tűz kockázata” paraméter

Kezdjük azzal, hogy a villámvédelmi szabványban igazából nincs is olyan kockázatkezelési paraméter, hogy a „tető éghetősége”. A tető éghetőségét ugyanis a „tűz kockázata” paraméter meghatározásánál kellene figyelembe vennünk, amint arra az MSZ EN 62305-2 C. mellékletének C.5 táblázatához fűzött 5. aprócska megjegyzés utal. Az, hogy a szabvány ennyire félvállról veszi a dolgot, nem teljesen érthető (hogy finoman fejezzük ki magunkat), nemcsak azért, mert a tető éghetősége (a „tűz kockázata” paraméter révén) döntően befolyásolja a kockázatkezelés végeredményét, de azért is, mert a tető éghetősége és a villámvédelem közötti kapcsolat még laikusok számára is nyilvánvaló. Megérdemelne tehát egy önálló paramétert. Most azonban hagyjuk figyelmen kívül ezt, és koncentráljunk a tető éghetőségének meghatározására.

A tető egészének éghetősége

A „tető” kialakítása horizontálisan vizsgálva egy-egy övezet felett többféle lehet, és ennek következtében a tető egyes részei lehetnek éghetők, más részei nem éghetők.

Az ezekre az esetekre vonatkozó eljárást ugyancsak a TvMI ismerteti, és ennek értelmében csak akkor kell a tetőt kockázatkezelés szempontjából összességében éghetőnek tekinteni, ha az éghetőnek minősülő tetőfelület eléri a teljes tetőfelület 60%-át. A TvMI-ben leírtakhoz annyit fűzhetünk, hogy azoknál az övezeteknél, amelyek felett részben tetőfödém, részben pedig emeletközi födém van (lásd a 2. ábrán, sárga és szürke színnel jelölve), az éghető / nem éghető tetőrészek arányát az övezethez tartozó tetőfödémen kell vizsgálni.

Mivel az építményt alkotó övezetekhez eltérő tetőrészek tartoznak, és ezekre külön-külőn kell megállapítani az éghetőséget, természetesen előfordulhat, hogy az övezetekhez a tűz kockázatának (amelyet a tető éghetősége közvetve meghatároz) különböző értékei tartoznak majd. Bár ez első pillantásra furcsának tűnhet, a kockázatkezelés szabványban lefektetett elveinek nem mond ellent, viszont logikusan kapcsolódik a tűzvédelem szabályrendszeréhez, és lehetővé teszi ésszerű, szakmailag is megalapozott villámvédelmi intézkedések levezetését a kockázatkezeléssel.

Írta: Kruppa Attila

A cikk a Villanyszerelők lapja 2017/6. számában jelent meg, közlése a kiadó engedélyével történt.
A dokumentum forrása az e-villamos.hu portál. [ Bezár | eredeti dokumentum | e-villamos.hu főoldal ]