e-villamos.hu >> Díjazták a fény mestereit - tagozatunk különdíja is gazdára talált
Frissítve: 2017. március 06.
A világításkultúra fejlődését támogató "A FÉNY MESTERE – MASTER OF LIGHT" nívódíjra a tavalyi évben tapasztalt kedvező szakmai fogadtatás után idén második alkalommal lehetett pályázni. Az év legizgalmasabb világítástechnikai rendezvényének kereteit egy különleges gálaest biztosította.
Február 22-én került sor a "A FÉNY MESTERE – MASTER OF LIGHT" pályázat díjátadójára, amelynek a régi Budapest Harisnyagyár épülete adott otthont.



A szeptemberben meghirdetett pályázathoz idén különdíj támogatásával csatlakozott a Magyar Belsőépítész Egyesület, a GE Hungary Kft. és a Magyar Mérnöki Kamara Elektrotechnikai Tagozata. Így a beérkezett pályaművek a nívódíj mellett versenybe szálltak a Design, az Eco és a Fénytechnikai tervezés különdíjakért is. A zsűri a beérkezett pályaművek közül hármat juttatott a döntőbe. Izgalmas fordulat, hogy a díjátadó első részében a döntősök egy rövid, 5 perces prezentáción mutatták be pályázatukat. A zsűritagok a prezentációkat követően elvonultak, és ott hozták meg a döntést: az idei nívódíjat a Healium Decoration nyerte Light-former koncepció, Dodekaéder című pályaművével.

A pályázatról

A Lisys-Project Kft. alapította nívódíj odaítélése a szeptemberben benyújtott pályázatok kizárólag szakmai szempontok szerinti értékelése alapján történt. A döntést az alapítótól független, hét tagú szakmai zsűri hozza meg. A zsűri tagjai voltak (ABC sorrendben):
  • Bányai Tamás, világítástervező, a tavalyi győztes pályamű világítási koncepciójának megalkotója
  • Csontos Balázs, a Vígszínház világítástervezője és világítási felügyelője
  • Haász Ferenc, az ERCO világítástervezője és a Madebylight tervezői közösség alapítója
  • Juhász Ákos, a MOME Építészeti Intézetének igazgatója
  • Kádár Bálint, a KÉK alapítvány elnöke
  • Pásztor Erika Katalina, az epiteszforum.hu alapító-főszerkesztője
  • Somogyi Krisztina, a zsűri elnöke, vizuális intelligencia-kutató
A díjak odaítélésében is tetten érhető a zsűri gondolkodása a fényről, és az innovatív szemlélet minél szélesebb körű elfogadtatásának igénye.



Különdíjak

A szeptemberben meghirdetett pályázathoz idén a Design és a Fénytechnikai tervezés különdíjak támogatásával a Magyar Belsőépítész Egyesület és a Magyar Mérnöki Kamara Elektrotechnikai Tagozata is csatlakozott. Az energiatudatos világítástechnikai megoldásokat külön is díjazták: GE Hungary Kft. támogatásával megvalósuló Eco Különdíjjal.

A trófea

A Fény Mestere – Master of Light LED-megvilágítású talapzattal ellátott üvegtrófeájáért – mely Botos Péter, Ferenczy Noémi-díjas művész alkotása –, idén is többen versenybe szálltak. A csiszolt üvegtrófea méltó szimbóluma a pályázat által képviselt szellemiségnek.

Lebonyolítás

A beérkezett pályázatok közül a zsűri hármat juttatott a döntőbe. Az est folyamán a döntősök egy rövid, 5 perces prezentációban mutatták be pályaművüket, majd válaszoltak a zsűri kérdéseire. A zsűri ezt követően elvonult és rövid tanácskozás után, hozta meg végső döntését, hogy ki lesz A Fény Mestere – Master of Light 2016 nívódíj győztese.

Díjazás

A 2015-ös évhez hasonlóan a díj elnyeréséhez tartozik, „A FÉNY MESTERE 2016” elismerő oklevél, „A FÉNY MESTERE 2016” felirattal ellátott emlékdíj, kiutaztatás a 2017-os milánói Euroluce 2017 szakkiállításra, valamint a 600 000 Ft-os pénzjutalom.

Díjazottak

A Fény Mestere nívódíjat a Healium Decoration csapata nyerte, a díjat és az oklevelet Böröcz Sándor, a díj alapítója, a Lisys-Project Kft. ügyvezetője adta át.

A Fény Mestere - Master of Light 2016 pályázaton a szakmai zsűri dicséretében részesültek és ezért elismerő oklevélben részesültek: Kudlacsek Janka és Bokor Gyöngyi, az okleveleket Böröcz Sándor, a díj alapítója, a Lisys-Project Kft. ügyvezetője adta át.

Junior Master of Light megosztott 1. helyezést és az ezzel járó jogot, hogy részt vegyen az ERCO szakmai workshopján Molnár Tamás ("Dinamikus fény az iskolában") és Boruzs Ádám ("Érzékeny becsapódások) nyerte. A díjat és az oklevelet Müller László az Erco Lighting GmbH Magyarországi Kereskedelmi Képviseletének vezetője adta át.

Junior Master of Light 3. díj: Jakab Zsófia - Horváth Attila, "OptiCube", az oklevelet Müller László az Erco Lighting GmbH Magyarországi Kereskedelmi Képviseletének vezetője adta át.

A GE Hungary Kft. által támogatott Eco Különdíj győztese: Kudlacsek Janka lett „Örvény-lámpa” című pályaművével. A díjat és az oklevelet Szép Barnabás a GE Regionális Értékesítési Vezetője adta át.

A MABE által támogatott Design Különdíj győztese: Gothárd Ezsébet, "Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. VI. emeleti egészségközpont közlekedők és irodablokk belsőépítész tervei". A díjat és az oklevelet Gothárd Erzsébet távollétében fiának adta át Szenes István a MABE elnöke.



Az MMK ELT által támogatott Fénytechnika Különdíjat Kudlacsek Janka kapta „Örvény-lámpa” című pályaművére. Az oklevelet Kun Gábor az MMK Elektrotechnikai Tagozatának elnöke adta át.

A döntés indoklásaként elmondta, hogy az elkészült világítási berendezés
-    szerencsésen ötvözi a látványt a funkcióval,
-    kellemesen harmonizál az előtér építészeti kialakításával,
-    összhangban van a kapcsolódó közlekedő terek világításával,
-    korrekt műszaki megoldást ad a különleges kialakítás megvalósítására.

A díjátadás után a díjazottakat és a meghívott vendégeket a díj alapítója által szervezett vendéglátás várta.
A dokumentum forrása az e-villamos.hu portál. [ Bezár | eredeti dokumentum | e-villamos.hu főoldal ]