e-villamos.hu >> Február végén újabb energetikai pályázatok nyílnak meg
Frissítve: 2017. február 20.
Sorra jelennek meg a vissza nem térítendő energetikai pályázatok, a KKV-k és a magánszemélyek számára. Az elmúlt jó néhány évben ilyen jellegű támogatás – ráadásul, ami Pest megyét és Budapestet is érinti – nem volt.
Mikor, ha nem most?!

Itt a lehetőség a kazáncserékre, napelemek telepítésére, nyílászárók felújítására, hőszigetelésre stb. Sokan szeretnének pénzhez jutni, azonban a rendelkezésre álló anyagi források végesek, így csak az kaphat támogatást, aki felkészülten és céltudatosan fut neki a pályázati időszaknak, van elegendő információja, hol, mikor, mit és mire lehet igényelni.

A VGF szaklap összeállításában szerepelnek a már futó és a közeljövőben kiírásra kerülő pályázatok. Fontos, hogy az épületgépész szakemberek is minél több információval rendelkezzenek a témával kapcsolatban, hiszen ők azok, akik a beruházókkal, leendő pályázókkal találkoznak, és fel tudják hívni a figyelmüket a lehetőségekre.

Többféle pályázat is van, olyanok is, amelyekhez nem szükséges önerő. Vannak részben önerős pályázatok, és támogatások kombinált hiteltermékekkel. Ez utóbbi szorul némi magyarázatra, ugyanis ez a támogatási forma három pilléren nyugszik; van vissza nem térítendő része, önerős része (ami általában 10 százalék), és van hitellel kiváltható része. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a teljes beruházás 10 százalékával már elindítható a pályázat, a vissza nem térítendő támogatás mértéke 45 százalék, a fennmaradó 45 százalékot pedig hitelből lehet finanszírozni (ilyenek a VEKOP-511-512-16 és GINOP-4.1.1-8.4.4-16 pályázatok). Ez óriási lehetőség a vállalkozásoknak! Ahhoz, azonban, hogy ezen a pályázaton sikeresen induljunk, a cégnek meg kell felelnie a pályázati kiírásban szerepelő energetikai céloknak és pénzügyi mutatóknak. Tartozásokkal, köztartozásokkal esély sincs pályázni!

Mivel műszaki tartalmú pályázatról van szó, elengedhetetlen a megfelelő szakember bevonása. Az energetikai auditor, az épületgépész, a villamosmérnök stb. képes arra, hogy költségeket, megtérülést számítson, felmérje az esetleges igényeket, javaslatokat tegyen az anyagok kiválasztására, elkészítse a költségvetést.

– Egyre több energetikai pályázat jelenik majd meg a közeljövőben, ami arra fogja ösztönözni a vállalkozásokat, hogy korszerűsítsenek. Sajnos még mindig jellemző a vállalatoknál és a háztartásokban a pazarló módon működő eszközök használata, pedig az energetikai befektetés rövidtávon is megtérül. Konkrét pályázatokhoz számításokkal alátámasztott költségvetést is lehet készíteni, amely az elbírálásnál sokat nyom a latban. Az elbírálásoknál külön fejezet foglalkozik a pénzügyi, és egy másik az energetikai résszel. A tiszta helyzet miatt fontos a szakember bevonása – mondta el Takács Sándor, az egyik energetikai auditor cég mérnöke.

Tapasztalt műszaki szakember nélkül nem is lehet nekivágni a korszerűsítéseknek. A biztos siker érdekében pályázatírókat is érdemes bevonnunk, vagy legalább konzultálni a kiválasztás szempontjairól, hogyan kell a pályázati anyagban szereplő részleteket kidolgozni, megfogalmazni.

– A pályázati rendszer bonyolultsága, formai követelményei szükségessé teszik az erre specializálódott szakember bevonását. Akinek nincs meg a kellő rutinja, az a sok buktatón könnyen elvérezhet, elég egy kisebb formai hiba, hogy visszadobják a pályázatát – mondta el Lack Zoltán pályázati tanácsadó.

Mi kell ahhoz, hogy jó pályázatot készítsünk?
6 pontban szedtük össze a legfontosabb tudnivalókat


1.    Megfelelő előkészületek, felkészültség
Mielőtt belevágnánk, a legfontosabb a szakmai segítség. Vannak olyan pályázatíró cégek, amelyek kifejezetten az energetikai pályázatokra specializálódtak, kellő rutinjuk, tapasztalatuk van ezen a területen. Műszaki szakembert már a korszerűsítés gondolatának felmerülésekor célszerű bevonni, így biztosan nem fognak a valóságtól elrugaszkodott igények, elvárások megjelenni. Felkészületlenül benyújtott pályázattal csak az időnket vesztegetjük.

2.    Idő
Kellő időt kell hagyni a felkészülésre. Az utolsó pillanatban összetákolt pályázattal csak a stressz fokozható!

3.    Motiváció
Meghatározó, hogy mi magunk mennyire vagyunk motiváltak, elszántak a pályázatok nyújtotta lehetőségek kihasználására. Ha megvan bennünk az akarat, akkor a pályázatunk már fél siker.

4.    Rendezett pénzügyek
Mind a vállalkozásoknak, mind pedig a magánszemélyeknek szükségük van önerőre a pályázathoz. Fel kell tudnunk mérni, hogy rendelkezünk-e a megfelelő anyagi forrásokkal az előfinanszírozásokhoz. A pályázati anyagban szükséges szerepeltetni a vállalkozások pénzügyi beszámolóit is. Egyes pályázatoknál az árbevétel, valamint a mérlegfőösszeg szerint határozzák meg a pályázók körét, így erre is tekintettel kell lennünk. Az elbírálásnál külön fejezet foglalkozik a cég pénzügyi helyzetével, és külön az energetikai megvalósítási célokkal. Ezeket pontozzák a bírálók, és az elért összpontszámnak megfelelően lehet sikeres a pályázat.

5.    Köztartozás-mentesség
Fontos, hogy a pályázó magánszemélyt és a vállalkozást semmilyen köztartozás ne terhelje, különben nem leszünk jogosultak elindulni a pályázatokon.

6.    Önmagunk ellenőrzése
Enélkül nem is lehet. Pályázatíró szakemberrel történő konzultációk alkalmasak lehetnek arra, hogy a részletkérdésekben megfelelő támpontot adjanak. Ezen kívül a pályázatnak megvannak a maga formai követelményei. Beadás előtt mindenképpen meg kell nézetni egy avatott szemmel, hogy megfeleljen az anyag az előírásoknak. Ez egy olyan banánhéj, amin a legkönnyebb elcsúszni.

A vállalkozások számára jelenleg elérhető majd egytucat pályázatról a VGF cikke nyújt tájékoztatást.

„Megújuló alapú zöldáram-termelés elősegítése 0,5 MW beépített teljesítményt nem meghaladó villamosenergia-termelő rendszerek telepítésével"


Feltehetőleg 2017 tavaszán jelenhet meg a KEHOP-5.1.2-17 kódszámú pályázat, amely kizárólag a hálózatra visszatermelő rendszereket támogatja, nem a háztartási felhasználást. A támogatással 1000 és 3000 milliárd forint között igényelhető összeg, akár 45%-os támogatási intenzitással. A támogatási kérelmeket kizárólag vállalkozások nyújthatják be.

A pályázat során támogatható tevékenységek:
•    Hálózatra kapcsolódó, nem épülethez kötött, megújuló alapú villamosenergia-termelés és a megtermelt energia értékesítése.
•    Hálózatra kapcsolódó, nem épülethez kötött, megújuló alapú kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés és a megtermelt hő- és villamos energia értékesítése.
A támogatás minimális mértéke az összes elszámolható költség 10%-a, maximális mértéke az összes elszámolható költség 45%-a. Utóbbi akkor lehetséges, amennyiben a környezetvédelmi beruházási költség a beruházás összköltségén belül külön beruházásként vagy egy már működő létesítmény új, jól azonosítható többletkomponenseként meghatározható. A pályázat benyújtásának határideje egyelőre még nem ismert.

Ingyen hitel megújuló alapú áramot termelő rendszerek telepítésére

Elérhető a VEKOP-5.2.1-16 kódszámú hitelprogram felhívás-tervezete, melynek keretein belül lehetséges a lakóépületek energiahatékonyságának javítására, valamint megújuló energia felhasználására vonatkozó tevékenységekre kérelmet benyújtani. A Nemzetgazdasági Minisztérium által meghirdetésre kerülő pályázatra a Magyar Fejlesztési Bank által kialakított MFB Pontokon lehet majd jelentkezni, várhatóan 2017 májusától. A hitelprogram keretében 2022. december 31-ig lehet kölcsönkérelmet benyújtani.

Ez a program a VEKOP keretében Budapesten és Pest megyében nyílik meg, de hamarosan a többi régióban is elérhető lesz a KEHOP-ban. A kölcsönfelvevők természetes személyek és társasházak vagy lakásszövetkezetek lehetnek. Az igényelhető hitel természetes személy esetén 1-10 millió forintig terjedhet, társasház vagy lakásszövetkezet kölcsönfelvevő 1-7 millió forint közti összeget kérelmezhet 0%-os kamattal.
A hitelprogramban elszámolható költségek az energiahatékonyság javításához és a megújuló energiaforrást hasznosító berendezések kialakításához kapcsolódó tevékenységek. Természetes személy hiteligénye társasházi vagy lakásszövetkezeti lakás korszerűsítése esetén kizárólag az energiahatékonyság növelésére irányulhat.

Elszámolható költségek energiahatékonyság növelése esetén:
•    hőszigetelés,
•    nyílászárók cseréje,
•    árnyékoló szerkezetek beépítése,
•    fűtési és használati meleg víz korszerűsítése,
•    hővisszanyerő berendezés korszerűsítése,
•    világítási rendszerek energiatakarékossá való átalakítása.
•    Társasház vagy lakásszövetkezet kölcsönfelvevő esetén lehetséges továbbá a közös használatú gépészeti rendszerek korszerűsítése és cseréje, valamint a szellőző- és hűtőberendezések cseréje is.

 Elszámolható költségek megújuló energia felhasználására vonatkozó tevékenységek esetén:
•    napkollektoros rendszer,
•    brikett-, pellet-, faapríték-, faelgázosító kazánrendszer,
•    napelemes rendszer,
•    hőszivattyús rendszerek.

Az önerő elvárt mértéke a projekt elszámolható költségének minimum 10%-a. A kölcsön kamata fix 0%/év, továbbá nem kerül felszámításra a kezelési költség, rendelkezésre tartási jutalék, előtörlesztési díj és a szerződésmódosítás díja sem. A kölcsön futamideje a kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 20 év, a szerződéskötést követően a projektet 18 hónapon belül be kell fejezni.

További információk a VGF oldalán.
A dokumentum forrása az e-villamos.hu portál. [ Bezár | eredeti dokumentum | e-villamos.hu főoldal ]