e-villamos.hu >> Egyetlen fix dolog van, a változás - interjú Kun Gáborral, az Elektrotechnikai Tagozat elnökével
Frissítve: 2016. november 15.
Szerzo: Fülöp Miklós
Közhelyszámba megy, hogy felgyorsult és megváltozott a világ. Ez így is van, ám ezeknek a változásoknak - a számos előnye mellett - nagyon sok negatív hatása is van, amely a műszaki tervezés területére is kihat, ezekről beszélgettünk Kun Gáborral, tagozatunk elnökével.

Egy egyszerűnek tűnő kérdésre adandó válasz néha annyira összetett, hogy egy egész beszélgetést alapozhatunk rá. Tegyünk hát kísérletet arra, hogy összefoglaljuk, milyen kihívásokkal kell ma szembenéznie egy tervezőnek.

Valóban, jelentősen megváltozott az utóbbi években, évtizedekben a műszaki tervezés gyakorlata és háttere Magyarországon. Ezek egy része természetes, a technológia fejlődése és az informatika jelentős térhódítása által diktált változások, amelyek megjelennek a termékekben, az eszközökben, a módszerekben és a tervezés metodikájában is. 20 éve a kézzel rajzolást felváltotta a számítógéppel való tervezés, amely mindennapi gyakorlattá vált. Jelenkori változás a háromdimenziós tervezés megjelenése, amely jelentős szellemi kapacitást, eszközigényt és nem utolsó sorban, munkaerőt kíván.

Ha jól gondolom, az épületinformáció-modellezésre, azaz a BIM-re gondol?

Így van, a BIM terjedőben van és a jövőben egyre nagyobb teret fog hódítani. Ez a vállalkozásoknak beruházást jelent emberi erőben, élő munkában, eszközben, szoftverben, technikai háttérben, és ha ez beruházást igényel, akkor ehhez források kellenek. Egyelőre nem alakult ki a megfelelő a helye a hazai piacon, nem egzaktak a követelmények sem, nem egyértelműen meghatározott, hogy mi az elvárás és mi a szolgáltatás tartalma. Ehhez kapcsolódóan nem igazán alakultak ki az árak sem, mert nem pontosan definiált, hogy ki mit vár el és mit kap a díj ellenében, illetve milyen mértékű az a díj, aminek ellenében ezt elvárhatja.

Mit nyer az építőipar és mit nyer a tervező a BIM-mel?

A BIM a tervezés, a kivitelezés és az üzemeltetés során is használható, nem kérdés, hogy rengeteg előny nyerhető általa. A megfelelő tartalommal feltöltve, minden szakma érintett. Nagy előnye az ütközésvizsgálat – épületelemek, vezetékek, hálózatok, berendezések elhelyezésének egyeztetlenségéből adódó ütközések, kivitelezési problémák megelőzhetők általa. Nagyon jelentős előrelépés lenne, ha ezeket meg lehet takarítani, jelentős költség, munkaidő spórolható meg. Ennek a nyertese egyértelműen a kivitelező, aki bontási, átépítési munkáktól menekül meg, emellett a saját hatékonyságát növeli. Nyertese az építtető, mert rövidebb idő alatt, jobb minőségben lehet megvalósítani a beruházásokat. Viszont a legkevesebbet a tervező nyer, akinek sok munkabefektetése van és kevesebb nyeresége, mert az ő díja a hasznon növekedésével nem, vagy alig változik. A haszon nem nála jelentkezik, holott az ő munkája alapján indul a folyamat.

Szóval még nem egyértelműen pozitív a BIM megítélése?

Ezt nem mondanám, de jelenleg még nem kiforrott a rendszer, amelyben használnunk kell, egy fejlődő, változó szakaszban vagyunk. Jelenleg még okoz nehézségeket az együtt dolgozó partnerek munkájában és adódnak nehézségek a programok, szoftverek együtt vagy nem együttműködéséből is. Pl. az építészek által széleskörűen használt ArchiCAD, valamint a gépész, statikus és a villamos tervező által használt Revit közötti kommunikáció még nem mindig működik jól, ami adatvesztéssel és pluszmunkával jár. Egy biztos, hogy előbb-utóbb minden szereplőnek alkalmaznia kell a BIM-et. Jelenleg is vannak ez irányú EU-s kötelezettségvállalásaink, így a közbeszerzések bizonyos körénél alkalmazni kell! Nagy projekteknél elő van írva a BIM használata, de már a magánépíttetők is igénylik és előírják - az ajánlatkéréseknél és a tervezési szerződésben erre kötelezettséget kell vállalni.  Egyszóval mindennapi gyakorlattá kezd válni, amely kihívás a szakmának.

Milyen példák említhetők még a tervezőket érintő változások közül?

Az utóbbi időben általánossá vált az az építési metódus, amely során a megbízást elnyerő vállalkozó megtervezi (vagy megtervezteti) és megépíti a létesítményt, ebben az esetben a tervezés és a kivitelezés egy kézben van. Ez azt jelenti, hogy a tervezés sokszor az építés alatt párhuzamosan zajlik, a terv nagyon sok változásnak van kitéve, sok tényező módosítja azt, ami egy klasszikus módon történő tervezésnél nincs így. Ez a korábbitól eltérő munkavégzést jelent számunkra is. Ez a metódus visszahat arra, hogy a tervezőnek állandóan készenlétben kell állnia, úgy kell teljesítenie. Viszont a tervezők, részben az anyagi elismerés mértékéből következően, nincsenek abban a helyzetben, hogy egy-egy projektre „ráállva” csak annak szenteljék az idejüket. Ezért párhuzamosan számos kötelezettségüknek kell eleget tenniük, de egy fenékkel, annyi lovon nem lehet ülni. A tervekbe hibák csúszhatnak, ami nem is tud igazán jó lenni a folyamatos változások miatt, a változások pedig hatnak egymásra a különböző szakágak között is. A kivitelezés során sok szakkivitelező dolgozik, amit a mai építésvezetés már nem lát át teljesen. Egymás mellett dolgoznak az egyes szakiparok, akik sokszor nem vesznek tudomást egymásról, mindenki a saját kötelezettsége után megy.

Miért változik meg a terv menet közben?

Sokszor azért mert a vállalkozásba adás sem teljesen homogén módon, nem egyszerre történik meg. A sok szereplő, aki egy-egy munkarészletet vállalnak fel, nem egyszerre kapják meg a megbízást. Például az épületgépész kivitelező az utolsó pillanatig versenyezteti a hűtőgépeket, a légkezelőket és onnan vesz, ahonnan a legolcsóbban, a legjobb kondíciókkal kapja meg. Eközben a villanyszerelés megy előre, lehet, hogy legyártották már a kapcsolószekrényt, amikor kiderül, hogy 100 kW-tal kisebb vagy nagyobb a teljesítménye, menet közben megváltozik a műszaki tartalom.  Nem úgy, mint régen, amikor megterveztünk egy létesítményt, elkészültek és a polcra kerültek a tervek, akkor azt kellett megépíteni, manapság nem így van. Sokszor az építtető sincs a helyzet magaslatán, nem tudja megítélni a tervek alapján, hogy tényleg arra van-e szüksége, ahogy halad az építkezés az igényei akkor fogalmazódnak meg vagy változnak meg. De számos más oka is lehet a tervek változásának.

Azt is mondhatnánk, hogy egy fix dolog van, a változás. Viszont a rendszer olyan, hogy minden mindenre hat és ebben kell léteznie a tervezőnek. Manapság igényik az állandó közreműködését, viszont a díjazása a tervre vonatkozóan van megállapítva, amely egy egyszeri terv elkészítését jelentené. Ezzel szemben addig kell dolgoznia vele, ameddig be nem fejeződik a kivitelezés, miközben a tervezés végeztével, a tervek „leszállítása” után, a kivitelezés megkezdésével ő már a következő, második-harmadik másik terven dolgozik. Így szétaprózódik, ami ahhoz vezet, hogy nagyon rossz feltételek mellett kell magas színvonalon dolgozni.

Mi az oka, hogy a szakágak nem közelednek, hanem távolodnak egymástól?

Magyarországon valamikor nagy tervező cégek voltak, ahol egy fedél alatt több szakág dolgozott egy szervezetben, így könnyebb volt az egyeztetés és az érdekeltség is közös volt. Mára ez megváltozott, kis irodák dolgoznak egymás mellett, mindenféle – egyébként hatékony – kényszerkapcsolat nélkül, kis túlzással egymásról tudomást sem véve.

A villamos egy kiszolgáló szakág. Ahhoz, hogy villamos terv kelljen, ahhoz épület kell, ahhoz, hogy legyen mit ellátni energiával, ahhoz berendezések, gépészet kell. A sor végén vagyunk mindenképpen, így minden változás minket érint a legjobban. Ha az utolsó pillanatban változtat a gépész, vagy szól, vagy nem szól az elektromosnak. Vagy ha szól is, nem biztos, hogy a van még lehetőség átvezetni a változást, ezáltal a minőség sem javul. A hiba pedig tovább gyűrűzik, ami valamikor majd kiderül és akkor ismét foglalkozni kell vele.

Összetett munkamódszerek, jelentősen megváltozott munkakörnyezett, fokozott elvárások – vajon a tervező munkadíja követi ezeket a változásokat?

Van egy gondolatom, ami nem látszik megvalósíthatónak: a díjazásnak is két részből kellene megvalósulnia, egyrészt az alaptevékenység díjazásából, hogy megtervezek valamit, a másik része pedig ez ehhez kapcsolódó ráfordításokból adódik, amit a tervezőtől pluszban kérnek és igényelnek. Jelenleg ez nem így van, mert az alapdíjért elvárják a teljes közreműködést, aminek nincs meg a fedezete. Hiába zajlik egyfajta paradigmaváltásnak nevezhető folyamat, ha ezt nem követi a szakma megítélésének, elismerésének változása.

Mit tud tenni a tervező a díjak változásáért?

Ameddig a piac úgy működik, hogy a rendelkezésre álló kapacitáshoz képest nincs túl sok munka, vagy annyi munka, ami ezt jelentősen meghaladná, addig semmit. Mert a tervezők igyekeznek kifacsarni magukat a végtelenségig azért, hogy munkát kapjanak, hogy előállítsák a szükséges árbevételt, ami szükséges a létükhöz. A tervezés manapság messze nem olyan profitábilis tevékenység, hogy annyi nyereséget termeljen, hogy akár csak az ésszerű és szükséges technikai fejlesztésre alapot teremtsen. Itt visszautalnék például a BIM-re: az egy drága játék, annak a szoftver- és gépigénye van, annak meg kell teremteni az alapját, hogy abba be lehessen fektetni. Az villamos tervezők általánosságban is rosszabb körülmények között dolgoznak, mert ezzel a munkával ma nem lehet olyan profitot termelni.

Ki segíthet ebben?

Hogy ez nemzetgazdasági méretben is problémát jelent azt a politika is felismerte. Született egy kormányhatározat is, amely az építőipar átszervezését és fejlesztését, a jogszabályi háttér módosítását célozta meg. Ennek vannak olyan konkrét lépései is, mint a nagy port kavart 300 m2 alatti alapterületű lakóépületek építésének háttérszabályozását megváltoztató kormányrendelet.

A Magyar Mérnöki Kamara és Magyar Építész Kamara pedig lépéseket tesz a német hátterű tervezési, beruházási szisztéma módszereinek az átvétele, amely egy új mérnök díjszabás kialakítását célozza. Ennek az alkalmazása előrelépést jelenthet, de átvinni a gyakorlatba nagyon sok nehézséget jelent. Egyrészt van egy kialakult gyakorlat, amelynek megvan a jogszabályi háttere, amely nem az elképzelt rendszerre támaszkodik, másrészt a tevékenységünket is át kell alakítani. Szóval ez egy jó elképzelés, amely hazai megvalósítására van szándék és törekvés, de ez egy hosszú távú feladat.  Jó hír, hogy a fő elvek azért Magyarországon sem ismeretlenek, hiszen a német beruházások jó része ezzel a módszerrel valósul meg.

Számos változásra rávilágított a beszélgetésben, amelyek kihívásként állnak a tervezők előtt, azonban úgy tűnik, hogy a megoldást nem másoktól kell várni.

Valóban. A tervezésnek a felfogását, a körülményeit, a munkamódszereit kéne valahogy átalakítanunk, hogy alkalmazkodni tudjuk a megváltozott helyzethez. Viszont ez a tervező társadalomtól is kívánna némi következetességet, mert az, hogy mit lehet megcsinálni velünk az rajtunk is múlik. Mit vagyunk hajlandók felvállalni, milyen körülmények között és milyen feltételekkel az rajtunk is múlik. Ha egységesebben tudnánk képviselni az érdekeinket, akkor az jobb eredményhez vezetne, de eléggé atomizált és széttagolt ez a szakma. Pedig nekünk kellene egységesebben fellépni, megfogalmazni a céljainkat, érdekeinket, elképzeléseinket, annak nyilvánosságot adni, megszervezni magunkat, mert az jellemző, hogy sodortatjuk magunkat az eseményekkel és ezáltal kevés a remény, hogy javítsunk a körülményeinken.

Ha lennének emberek, akik ezt átgondolják, megpróbálnak nyilvánosságot adni a gondolataiknak, mások ezt átvennék, akár a vállalási díjak, akár vállalkozás feltételeinek tekintetében. Mondjuk azt, hogy nem tudjuk elfogadni, hogy lehetetlen határidőkel, lehetetlen díj ellenében vállaljuk a munkát. Mondjuk azt, hogy nem! És ha a második és a harmadik is nemet mond, akkor ez indikálhat változást. Ez igaz az „ingyenmunkára” is. Ingyenesen kérnek egy ajánlatot, amivel dolgoznom kell két napot, kimegyek a helyszínre, megnézem, kitalálom, hogy mit kellene csinálni és összeállítok egy ajánlatot és egy fillért sem fizetnek érte. Miért van az, hogy bármilyen más szolgáltatásért, például a telefonszervizben az állapotfelmérésért, lehet pénzt kérni, fizetnek érte, de a tervező nem kérhet? Mert az én időm nem kerül pénzbe, az ingyen van? Tőlem elvárják, hogy álljak rendelkezésre és köszönjem meg, hogy dolgozhatok. Ez egy értékítélet: a mi időnk nem drága, sőt ingyen meglehet kapni. Az ügyvéd sem ad tanácsokat ingyen, de a tervezőt meglehet kérni, hogy adjon egy ajánlatot, ami ha tetszik a megrendelőnek, akkor lehet, hogy megbíznak a munkával. Annak reményében kell napokat rászánnunk, hogy talán megkapjuk a munkát. Ezért mondom, hogy nekünk kell a saját érdekeinket megfogalmazni és megfelelően képviselni. Ez óriási változás lenne, hiszen magában a tervezői társadalomban ez a kézség nincs meg. Ez a társadalom a rendszerváltás után alakult ki ebben a formában, mert azt megelőzően nem létezett. Akik ezzel kezdtek foglalkozni, azok kényszervállalkozás formájában tették ezt, mert megszűnt az állásuk az állami tervezőcégeknél és örülniük kellett, hogy munkát kaphattak, ezen az alapon fejlődött és így néz ki most.

Az interjút Fülöp Miklós készítette.
Fotók: Papp Tibor

A dokumentum forrása az e-villamos.hu portál. [ Bezár | eredeti dokumentum | e-villamos.hu főoldal ]