e-villamos.hu >> Kiváló magyar beszállítók az E.ON-nál
Frissítve: 2016. február 29.
A E.ON 2009 óta minden évben díjazza a legjobb minőségű szolgáltatást nyújtó beszállítóit. Az E.ON Év beszállítója 2016 eseményen tizenkét kategóriában osztottak elismerést, a több mint 95 százalékban magyar többségi tulajdonú vállalatok közül a legjobbaknak.

Az E.ON csoport 2015 folyamán több mint 35 milliárd forintot fordított termék- és szolgáltatás-beszerzésre. Ez az összeg több mint 95 százalékban hazai többségi tulajdonú vállalatnál jelentett bevételt. A csoport célja, hogy a beszállítók rendszeres díjazásával megmutassa, a hazai vállalkozások is nemzetközi sztenderdeknek megfelelő szolgáltatást nyújtanak.

„Azért nagyon fontos az Év beszállítója cím, mert ennek segítségével kiemelhetjük azokat a vállalkozásokat, amelyek mind minőség, mind megbízhatóság, mind innovációs készség terén megfelelnek az elvárásainknak. Ez az elismerés egyfajta jelvény, mely azt jelzi, hogy az adott vállalkozás képes magas szinten teljesíteni a szakmai elvárásokat. Bízom benne, hogy a díjjal hozzá tudunk járulni partnereink további fejlődéséhez is.” – fogalmazott Dr. Fekecs Béla, az E.ON Gazdasági Szolgáltató Kft.  igazgatója.

Az E.ON Év Beszállítója 2016 díjkiosztón elhangzott, hogy a csoport tervezi az együttműködések további szélesítését is partnereivel, hiszen mindenki számára nyitott a lehetőség, hogy részese legyen az együttműködésnek. „Nem csupán egy szerződéses viszony fenntartása a célunk, hanem törekszünk egy újfajta partneri kapcsolat kialakítására is beszállítóinkkal. Az információ és a tapasztalatcsere évek óta jelen van köztünk, hiszen valljuk, hogy tanulni mindig, mindenkitől lehet. A beszállítóinktól származó tudást és tapasztalatot szeretnénk hasznosítani és beépíteni a vállalati tudástárunkba. Az újító gondolatokat az E.ON-nál, ahol az innováció rendkívül fontos, mindig örömmel fogadjuk.” – mondta Dr. Fekecs Béla, hozzátéve, hogy tervben van a beszállítók bevonása az E.ON csoport innovációs kezdeményezéseibe is.

A kategóriákat ezúttal is úgy alakították ki, hogy minden partner egyformán esélyes lehessen. 12 kategóriában osztottak díjat, a díjazottak kiválasztásánál pedig a komplex szállítói értékelési rendszer, valamint az igénylők és a beszerzők személyes megítélése volt a döntő.

A munkavédelmi kategóriában az idei évben 3 díjazott volt, akiket a munkavédelem területén elért teljesítményük, illetve aktivitásuk alapján választottak ki a partnercégek közül. 

Az eredmények:

Anyag beszállítók

1. kategória: Hálózati anyagok - 10 millió Ft alatti forgalmú cégek

Díjazott: A+B Ragasztó Szaküzlet
Oklevelet kap: Hellermann Tyton Kft.

2. kategória: Hálózati anyagok - 10 és 100 millió Ft közötti forgalmú cégek

Díjazott: Transzvill Mérőváltó Gyártó és Forgalmazó Zrt.
Oklevelet kap: AFV-Agárdi Filmnyomó Vállalkozás Kft.

3. kategória: Hálózati anyagok - 100 millió Ft feletti forgalmú cégek

Díjazott: Kaposvári Villamossági Gyár Kft.
Oklevelet kap: Energo-Merkur Kft.

Szolgáltatás beszállítók

1. kategória: Gázhálózati tervezők

Díjazott: Team-FÖLD Mérnöki Iroda Kft.
Oklevelet kap: Interv Mérnöki Iroda Kft.

2. kategória: Áramhálózati tervezők

Díjazott: KAPOS-PROJEKT VILL Kft.
Oklevelet kap: Galazka Tibor

3. kategória: Gázhálózati kivitelezők

Díjazott: Vulkán Tüzeléstechnikai Kft.
Oklevelet kap: Hadnagy és Társa Kft.

4. kategória: Áramhálózati kivitelezők

Díjazott: WATT-ETA Kft.
Oklevelet kap: KESZMANN és BODNÁR KFT.

5. kategória: Alállomási beszállítók - 1 és 50 millió Ft közötti forgalmú cé-gek

Díjazott: Schneider Electric Hungária Villamossági Zrt.

6. kategória: Alállomási beszállítók - 50 millió Ft feletti forgalmú cégek

Díjazott: Zsoldos Kft.
Oklevelet kap: Infoware Vállalkozási és Kereskedelmi Zrt.

7. kategória: Energiamérési beszállítók

Díjazott: CSERTÁN Gáztechnika Kft.
Oklevelet kap: Magyar és Társa 2000 Kft.

Indirekt beszállító

Díjazott: Adamsky Kft.

Munkavédelmi díj

Díjazott: WATT-ETA Kft.
Oklevelet kap:  Szatmárvill Kft.
                         Megavill ’91 Kft

A dokumentum forrása az e-villamos.hu portál. [ Bezár | eredeti dokumentum | e-villamos.hu főoldal ]