Eseménynaptár
Toplista
Bejelentkezés:
emlékezz:  
[ Tudnivalók | Regisztráció ]
•FŐOLDAL
MAGUNKRÓL
SZAKMAI SEGÉDLETEK
ESEMÉNYNAPTÁR
HÍRLEVÉL
ARCHÍVUM
KERESŐ
KAPCSOLAT
MÉDIAAJÁNLAT

Összes esemény
OTÉK és valóság - taposóaknák a fényszennyezés útján
Frissítve: 2016. december 12.
Szerző: Dr. Kolláth Zoltán
Ez a dokumentum eddig 12 látogatónak tetszett  
Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (OTÉK) négy évvel ezelőtti módosítása azt a reményt keltette, hogy előrelépés érhető el a fényszennyezés terén, legalábbis a kirívóan zavaró és tényleges világítási hasznot nem adó megoldások eltüntetésében.


A reményt az hozta, hogy a jelenleg is hatályban lévő OTÉK 54. § (2) bekezdése kimondja:
„Az építmény megvilágítását, a köz- és díszvilágítást, a fényreklámot és a hirdetőberendezést úgy kell elhelyezni és kialakítani, hogy a fényhatás
a) az építmény és a helyiségek, valamint a környezet rendeltetésszerű és biztonságos használatát ne akadályozza,
b) a közlekedés biztonságát ne veszélyeztesse,
c) az emberi egészséget és a környezetet ne károsítsa, és
d) fényszennyezést ne okozzon.”

Elég egyértelmű tehát az utalás a fényszennyezésre, így annak definíciója sem maradhatott ki a rendeletből:
„Fényszennyezés: olyan mesterséges zavaró fény, ami a horizont fölé vagy nem kizárólag a megvilágítandó felületre és annak irányába, illetve nem a megfelelő időszakban világít, ezzel káprázást, az égbolt mesterséges fénylését vagy káros élettani és környezeti hatást okoz, beleértve az élővilágra gyakorolt negatív hatásokat is.”

Sajnos az OTÉK-ból kimaradt a színhőmérséklet, a kék spektrális komponens szabályozása. A nagyvilágban már sok helyütt megértették ennek a problémáját is, egész városok világítását újították fel meleg fehér, vagy akár borostyán színű fényforrásokkal. Biológiai óránkat a környezet természetes fényváltozásai szinkronizálják. A lemenő Nap fénye vörösebb, alkonyatkor melegebb színű fény vesz körül bennünket. A hideg fehér világítás ennek pont ellentétesen halad – késlelteti az egészségünk megőrzéséhez és a nyugodt pihenéshez szükséges melatonin hormon termelését.

Az eltelt négy év elegendő ahhoz, hogy megvizsgáljuk, milyen hatása volt az OTÉK módosításának. Sajnos nem igazán érezhető javulás a fényszennyezés terén. Még mindig megjelennek a jogszabálynak egyértelműen nem megfelelő „diszkófények”, de folyamatosan telepítik a járdasíkba süllyesztett fényvetőket is – egyre növekvő fényárammal. A legszomorúbb talán az, hogy sokszor vezető mérnökök, építészek és döntéshozók sincsenek tisztában az OTÉK tartalmával. Ezért is érdemes egy kicsit kivesézni, hogy miért is kerülendő – az OTÉK szerint is – ha a talaj síkjából fölfelé világítunk.

- Ezekkel az eszközökkel gyakorlatilag elérhetetlen az a kritérium, hogy ne világítsunk a horizont fölé. A járda vagy a talaj síkjából fény egyedül fölfelé, azaz a horizont fölé irányulhat. Ez optikai, geometriai tény. Elvileg valamit javíthat ezen a problémát az, ha valami elállja a fény útját, még mielőtt az égbolt felé távozna. De az esetek jó részében jóformán csak az arra járók, egy-egy cipőtalp az ami időszakosan ernyőzi a fényt. De azokban az esetekben, amikor tereptárgyat vagy épületet világítanak meg ezzel az eszközzel, akkor sem igazán találkoztunk olyan megvalósult elrendezéssel, amikor a fény jelentős része ne lenne fényszennyező. A fény egyenes vonalban terjed, ez ellen nem, tehetünk.

- Különösen a nagyobb teljesítményű berendezések erősen kápráztatóak lehetnek. Nem abszurd az, amikor a lépcső mellett találunk ilyen fényvetőt, vagy akár az akadálymentesítést szolgáló rámpa kellős közepén? Nem gondolt arra a tervező, hogy balesetet okozhat azzal, hogy az akadályt jelentő tereptárgyak látását nehezíti meg? Mégis megtették több esetben is. A rontó káprázás sok esetben olyan mérvű, hogy határozott díszkomfortot okoz. Egyértelműen megjelenik ezekben az esetekben a közlekedés biztonságának veszélyeztetése is.

- Gyakran találunk sétáló utcákban ilyen fényvetőket – előfordul az az extrém eset, amikor semmit sem világít meg, csak „szépnek” gondolta a tervező. Még szélsőségesebb az óvoda udvarán díszvilágítás céljából megjelent berendezés. Itt még egy dolgot meg kell gondolni. A fényforrásként használt LED nagyon kisméretű, ezért a fénysűrűsége magas. Kisgyermek korban a szem és a retina érzékenyebb, mint felnőtt korban. Nem tudjuk hol az a határ, amikor az erős fény akár problémát is okozhat. Ne feledjük, éppen a kisgyermekek nézik sokszor szinte közvetlenül közelről ezeket a lámpákat. Jogosan merülhet fel akár az emberi egészség károsítása is.

A rendelet, azaz a törvény szavát értelmezve kapásból négy pontban találtatott bűnösnek a talajszintbe épített fényvető, vagyis mindazok, akik ezen esetek létrejöttében közreműködtek. Miért hagytuk, hogy így legyen? Ne feledjük el azt sem, hogy ezek a megoldások alapvetően rossz példát mutatnak. Ha a városok vezetése által is üzemeltetett középületek, parkok és közterületek egyértelműen a jogszabállyal ellentétes fényeket kapnak, hogy magyarázzuk meg bárki másnak, hogy okosabban kellene világítani?

(A bekezdés szövegében hivatkozott módosítás: 211/2012. [VII. 30.] Korm. rendelet; a Magyar Közlöny 2012.; érvénybe lépett: 2012. augusztus 7-én.)

    
Dr. Kolláth Zoltán, egyetemi tanár
Ez a dokumentum eddig 12 látogatónak tetszett  
[ Nyomtatható változat ]

A fórumban megjelent hozzászólások nem tükrözik az e-villamos.hu portál szerkesztőségének véleményét.
Még nem érkezett hozzászólás
Hozzászólok a cikkhez:

Név:
- regisztrálok
Jelszó:


maradjak bejelentkezve
emlékezzen rám (cookie-használat!)

Szöveg (html kódok nem engedélyezettek):

(Még karaktert írhat)

Megjelent az "Elektromosipari szakemberek kézikönyve"
2017-05-01 15:13:32,

Muzsek Zoltán: Szeretném megrendelni a Elektromosipari szakemberek kézikönyve cimü könyvet hol? és hogyan? tudom ezt [...]
Egyetlen fix dolog van, a változás - interjú Kun Gáborral, az Elektrotechnikai Tagozat elnökével
2017-04-24 13:08:05,

HorGa: Tisztelt Kollégák! Részben minden hozzászólással egyetértek, de azért írom, hogy csak részben, [...]
Egyetlen fix dolog van, a változás - interjú Kun Gáborral, az Elektrotechnikai Tagozat elnökével
2017-03-20 20:51:06,

Radványi László: Tisztelt Kollégák! Én a fentebb említett kormányrendeletnek estem áldozatául, s lassan 1 éve keresem [...]
Lassan teltházas a Construma kiállításcsokor
(2017. február 22.)
A jelentkezési határidő január közepén járt le, és a kiállítás csokor szinte minden eleme teltházas. Ez azt jelenti, hogy nagyon színvonalas kiállításra számíthatnak a látogatók április 5-9. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.
Tovább
Energiatakarékos megoldások Budapest legzöldebb irodaházában
(2016. december 09.)
Mitől lehet intelligens egy iroda? Miként hasznosítható a munkahelyen a napenergia vagy az esővíz? Többek között ezekre a kérdésekre ad választ Budapest új irodaépülete, a Nordic Light, amely jelenleg az egyik legmodernebb és leghatékonyabb irodaháznak számít az országban.
Tovább
LpS 2016 – A világítástechnikai innovációk, trendek és technológiák nemzetközi szimpóziuma
(2016. szeptember 08.)
Magyar vonatkozása és előadója is lesz a Symposiumnak. Szabó Ferenc, a Pannon Egyetem tanára szeptember 21-én délután tart előadást a „Spektrálisan-hangolható LED és OLED világítás” workshop keretében „Kihívások és megoldások a LED-es múzeumvilágítás területén” címmel.
Tovább
63. Vándorgyűlés - Innováció és trendek az elektrotechnikában
(2016. szeptember 07.)
2016. szeptember 14-16. között 63. alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Vándorgyűlés Konferencia és Kiállítás nevű rendezvénye.
Tovább
InfoShow - országos szakmai kiállítás- és konferenciasorozat 2016-17-ben is!
(2016. szeptember 07.)
Trendek és új lehetőségek az elektrotechnikában és a kapcsolódó előírásokban" címmel, aktuális témákkal folytatódik az InfoShow, immáron 9 helyszínen.
Tovább
Az építőipar és otthonteremtés hazai csúcsrendezvénye: CONSTRUMA
(2016. március 09.)
Április 6-10. között ismét megnyitja kapuit az építőipar legnagyobb hazai eseménye, a CONSTRUMA. A kiállítási csokor kihagyhatatlan fóruma a szakmai érdeklődőknek, amely a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően 2016-ban már az otthonteremtés teljes spektrumát lefedi.
Tovább
Kiváló magyar beszállítók az E.ON-nál
(2016. február 29.)
A E.ON 2009 óta minden évben díjazza a legjobb minőségű szolgáltatást nyújtó beszállítóit.
Tovább
MEKH bírságok lejárt hitelességű fogyasztásmérők miatt
(2015. szeptember 10.)
Hhárom elosztótársaságot bírságolt meg a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) lejárt hitelességű mérőórák miatt.
Tovább
Hobbim az elektrotechnika - eredmények
(2015. szeptember 08.)
A Magyar Elektrotechnikai Egyesület több éve hirdeti meg és bonyolítja le sikeresen „Hobbim az Elektrotechnika” pályázatot.
Tovább
Kiemelkedő villamosenergia-fogyasztás
(2015. szeptember 07.)
A MAVIR kiemelkedő villamosenergia-fogyasztást mért az idei, hosszan elhúzódó kánikulában: június-augusztusban 10 744,4 gigawattóra volt az ország fogyasztása.
Tovább
A világ első gázzal szigetelt kapcsolóberendezése
(2015. augusztus 27.)
Jelentős áttörést értek el a gázszigetelésű kapcsolóberendezések technológiai fejlesztése terén azáltal, hogy üzembe helyezték a világ első olyan nagy- és középfeszültségű gázszigetelésű (GIS) kapcsolóberendezés egységeit.
Tovább
Folytatódik a közbeszerzési szabályozás előkészítése
(2015. július 01.)
A Parlament előtti tárgyalás szakaszában van a közbeszerzési törvény, ezért időszerűvé vált a végrehajtára szolgáló jogszabályok előkészítése is.
Tovább
Elektrotechnikai tematikus séták
(2015. június 26.)
Több mint 60 érdeklődő vett részt a Múzeumok Éjszakája alkalmából szervezett tematikus sétákon.
Tovább
Világítástechnikai szakmérnök képzés indul ősztöl
(2015. május 26.)
Az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának Mikroelektronikai és Technológia Intézete 2015 szeptemberétől világítástechnikai szakmérnök képzést indít.
Tovább
Együttműködik a MEKH és az MMK
(2015. május 14.)
Együttműködési megállapodást írt alá dr. Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke.
Tovább
Óriás transzformátort gyártott az ABB a MAVIR-nak
(2015. április 14.)
Az ABB 2014 szeptemberében egy 500 MVA-es, 3-fázisú auto-transzformátor leszállítására kapott megbízást a hazai villamos energia átviteli-rendszerirányító MAVIR Zrt-től. A transzformátort, ami a mai napon érkezett a MAVIR martonvásári alállomására az ABB a lengyelországi Lódzból speciális szállítójárművekkel szállította hazánkba.
Tovább
Föld órája: 172 ország fényei hunytak ki
(2015. április 01.)
Minden eddiginél több ország csatlakozott idén a Föld órájához: a Természetvédelmi Világalap (WWF) által meghirdetett kampány során a világ 1400 ikonikus pontján hunytak ki a fények.
Tovább
Kecskeméten tárgyaltak a Magyar Mérnöki Kamara vezetői
(2015. március 20.)
Kecskemétre látogatott március 17-én és 18-án a Magyar Mérnöki Kamara alelnöki tanácsa és elnöksége. A mintegy 18 ezer jogosított szakági tervezőt, szakértő mérnököt számláló, és csaknem 13 ezer műszaki ellenőrt és felelős műszaki vezetőt nyilvántartó köztestület vezetői az ország egyik leggyorsabban fejlődő településén – városi és megyei vezetőkkel tárgyalva – igen sűrű és sikeres programot bonyolítottak.
Tovább
Kivitelezői gyakorlattal rendelkező villamosmérnököt keresnek
(2015. február 27.)
Békés megyei vizműtelepek épitéséhez keresnek kivitelezői gyakorlattal rendelkező villamosmérnök szakembert, projektvezetői munkakörbe. Jelentkezés a 06/70 624-3707 számon.
Tovább
Állás az SZTNH-nál
(2014. november 18.)
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a Szabadalmi Főosztály Villamossági Osztályára 2 db szabadalmi elbírálói állást hirdet meg.
Tovább
Teljes hírarchívum
© Minden Jog Fenntartva.