Eseménynaptár
Toplista
Bejelentkezés:
emlékezz:  
[ Tudnivalók | Regisztráció ]
•FŐOLDAL
MAGUNKRÓL
SZAKMAI SEGÉDLETEK
ESEMÉNYNAPTÁR
HÍRLEVÉL
ARCHÍVUM
KERESŐ
KAPCSOLAT
MÉDIAAJÁNLAT

Összes esemény
EBI Építésaktivitási Jelentés
Frissítve: 2016. november 30.
Ez a dokumentum eddig 3 látogatónak tetszett  
Az EBI Építésaktivitási Jelentés szerint 2016 1. félévében feleannyi projekt építése indult el, mint az előző év hasonló időszakában. A projektek átlagos értéke azonban lényegesen nagyobb, mint egy éve, így a megkezdett projektek összértéke folyó áron 6 százalékkal nőtt.

Ez a jelenség a mélyépítési projekteknél a leglátványosabb, ahol a feleannyi projekt kétszer annyi összértéket képvisel, vagyis az átlagos projektérték durván négyszerese az egy évvel ezelőttinek. A lakásépítésnél is megfigyelhető a két ellentétes irányú változás: a csökkenő projektszám növekvő összértékkel párosul. A 157 többlakásos lakásprojekt keretében összesen 3 524 új lakás építése kezdődött meg. A teljes építési piacból a nem-lakáscélú magasépítés képviseli a legnagyobb részt mind darabszámban, mind értékben, itt azonban nemcsak a megkezdett projektek darabszáma esett vissza a felére, hanem az összértékük is 23 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

Aktivitás-Kezdés – Megkezdett építések régiónként

A 2016 1. félévében az elindult projektek teljes építési értékét összesítő Aktivitás-Kezdés mutató csak Közép-Magyarország, Dél-Dunántúl és Észak-Alföld régiókban nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest. Az összes projektet nézve Észak-Magyarországon a legnagyobb a visszaesés, Közép-Dunántúl és Dél-Alföld régiókban pedig minden adat csökkenést mutat. A megkezdett lakásprojektek összértékét tekintve a Budapestet is magába foglaló Közép-Magyarország vezet, míg a Győr központú Nyugat-Dunántúl a második. A nem-lakáscélú magasépítési projekteknél Közép-Magyarországot a Debrecen központú Észak-Alföld követi, az elmúlt félévben megkezdett mélyépítési projektek értékét nézve pedig Dél-Dunántúl az első.

Aktivitás-Kezdés – Megkezdett új építések és felújítások

A 2016 első hat hónapjában megkezdett új építések várható teljes építési értéke 6 százalékkal, a felújításoké 7 százalékkal növekedett 2015 1. félévéhez viszonyítva. Az adatokat tovább bontva az új építéseknél és a felújításoknál egyaránt a következő mintázat rajzolódik ki: a lakásépítés többlete nem tudta ellensúlyozni a nem lakáscélú magasépítés csökkenését, így a teljes piac növekedése leginkább annak köszönhető, hogy megugrott a vizsgált időszakban megkezdett mélyépítések összértéke. Itt az új építéseknél két és félszeres, a felújításoknál bő másfélszeres növekedést jeleznek az EBI Építésaktivitási Jelentést készítő kutatók. Az új lakásépítések értéke 2008 óta idén a legmagasabb.

Teljesítmény – Építésre fordított összeg

2016 1. félévében 27 százalékkal kevesebbet költöttek építésre az adatbázisban szereplő projekteken, mint az előző év hasonló időszakában. Ez tehát a Teljesítmény, ami azt mutatja, hogy a vizsgált időszakban mekkora összeget fordítottak az épített környezetre. E mutató szerint 64 százalékkal esett vissza a mélyépítés, amelyben minden szegmens Teljesítménye csökkent 2015 1. félévéhez képest. Az uniós forrásokból finanszírozott projektek visszaesése nyomon követhető az egészségügy és az oktatás építési beruházásainál is, de összességében mind a nem-lakáscélú magasépítésben, mind a lakásépítésben nőtt a Teljesítmény. Ez az új építés bővülésének köszönhető, a felújítási munkákra fordított összeg csökkent, áll a jelentésben.

A mutatószámok értelmezése

A teljes építési piac, illetve az egyes szegmensek értékeléséhez két mutatót készítettünk:
1.Aktivitás-Kezdés: Aktivitás-Kezdés alatt azon építési projektek darabszámát és teljes építési értékét értjük (folyó áron), melyek építése az adott időszakban elkezdődött. (Azon projekteket, melyek esetében az építés az adott időszakban elkezdődött és be is fejeződött szintén elszámoljuk ennél a mutatónál.)Példaként, ha az iroda szegmensben 70 milliárd forint az Aktivitás-Kezdés egy adott időszakban, az azt jelenti, hogy az egyedi projektadatok alapján az időszakban megkezdett iroda építési munkák teljes bekerülési értéke lesz ekkora.

2. Teljesítmény: Teljesítmény alatt az adott időszakban építésre fordított összeget értjük (folyó áron). A mutató kialakításához minden projekt esetében átlagos napi építési értéket számolunk, és ezeket szorozzuk meg az adott időszakban a projekt építésére fordított napok számával.
Példaként, ha az iroda szegmensben 70 milliárd forint a Teljesítmény egy adott időszakban, az azt jelenti, hogy az egyedi projektadatok alapján az időszakban összesen ekkora összeget fordítottak irodaépítésre.

A készítők:

Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésének eredménye, melyhez az ibuild.info a projektkutatással és a projektadatbázissal, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató pedig a mutatószámok kialakításával és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozásával járult hozzá.

Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés

Ez a dokumentum eddig 3 látogatónak tetszett  
[ Nyomtatható változat ]

A fórumban megjelent hozzászólások nem tükrözik az e-villamos.hu portál szerkesztőségének véleményét.
Még nem érkezett hozzászólás
Hozzászólok a cikkhez:

Név:
- regisztrálok
Jelszó:


maradjak bejelentkezve
emlékezzen rám (cookie-használat!)

Szöveg (html kódok nem engedélyezettek):

(Még karaktert írhat)

Megjelent az "Elektromosipari szakemberek kézikönyve"
2017-05-01 15:13:32,

Muzsek Zoltán: Szeretném megrendelni a Elektromosipari szakemberek kézikönyve cimü könyvet hol? és hogyan? tudom ezt [...]
Egyetlen fix dolog van, a változás - interjú Kun Gáborral, az Elektrotechnikai Tagozat elnökével
2017-04-24 13:08:05,

HorGa: Tisztelt Kollégák! Részben minden hozzászólással egyetértek, de azért írom, hogy csak részben, [...]
Egyetlen fix dolog van, a változás - interjú Kun Gáborral, az Elektrotechnikai Tagozat elnökével
2017-03-20 20:51:06,

Radványi László: Tisztelt Kollégák! Én a fentebb említett kormányrendeletnek estem áldozatául, s lassan 1 éve keresem [...]
Lassan teltházas a Construma kiállításcsokor
(2017. február 22.)
A jelentkezési határidő január közepén járt le, és a kiállítás csokor szinte minden eleme teltházas. Ez azt jelenti, hogy nagyon színvonalas kiállításra számíthatnak a látogatók április 5-9. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.
Tovább
Energiatakarékos megoldások Budapest legzöldebb irodaházában
(2016. december 09.)
Mitől lehet intelligens egy iroda? Miként hasznosítható a munkahelyen a napenergia vagy az esővíz? Többek között ezekre a kérdésekre ad választ Budapest új irodaépülete, a Nordic Light, amely jelenleg az egyik legmodernebb és leghatékonyabb irodaháznak számít az országban.
Tovább
LpS 2016 – A világítástechnikai innovációk, trendek és technológiák nemzetközi szimpóziuma
(2016. szeptember 08.)
Magyar vonatkozása és előadója is lesz a Symposiumnak. Szabó Ferenc, a Pannon Egyetem tanára szeptember 21-én délután tart előadást a „Spektrálisan-hangolható LED és OLED világítás” workshop keretében „Kihívások és megoldások a LED-es múzeumvilágítás területén” címmel.
Tovább
63. Vándorgyűlés - Innováció és trendek az elektrotechnikában
(2016. szeptember 07.)
2016. szeptember 14-16. között 63. alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Vándorgyűlés Konferencia és Kiállítás nevű rendezvénye.
Tovább
InfoShow - országos szakmai kiállítás- és konferenciasorozat 2016-17-ben is!
(2016. szeptember 07.)
Trendek és új lehetőségek az elektrotechnikában és a kapcsolódó előírásokban" címmel, aktuális témákkal folytatódik az InfoShow, immáron 9 helyszínen.
Tovább
Az építőipar és otthonteremtés hazai csúcsrendezvénye: CONSTRUMA
(2016. március 09.)
Április 6-10. között ismét megnyitja kapuit az építőipar legnagyobb hazai eseménye, a CONSTRUMA. A kiállítási csokor kihagyhatatlan fóruma a szakmai érdeklődőknek, amely a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően 2016-ban már az otthonteremtés teljes spektrumát lefedi.
Tovább
Kiváló magyar beszállítók az E.ON-nál
(2016. február 29.)
A E.ON 2009 óta minden évben díjazza a legjobb minőségű szolgáltatást nyújtó beszállítóit.
Tovább
MEKH bírságok lejárt hitelességű fogyasztásmérők miatt
(2015. szeptember 10.)
Hhárom elosztótársaságot bírságolt meg a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) lejárt hitelességű mérőórák miatt.
Tovább
Hobbim az elektrotechnika - eredmények
(2015. szeptember 08.)
A Magyar Elektrotechnikai Egyesület több éve hirdeti meg és bonyolítja le sikeresen „Hobbim az Elektrotechnika” pályázatot.
Tovább
Kiemelkedő villamosenergia-fogyasztás
(2015. szeptember 07.)
A MAVIR kiemelkedő villamosenergia-fogyasztást mért az idei, hosszan elhúzódó kánikulában: június-augusztusban 10 744,4 gigawattóra volt az ország fogyasztása.
Tovább
A világ első gázzal szigetelt kapcsolóberendezése
(2015. augusztus 27.)
Jelentős áttörést értek el a gázszigetelésű kapcsolóberendezések technológiai fejlesztése terén azáltal, hogy üzembe helyezték a világ első olyan nagy- és középfeszültségű gázszigetelésű (GIS) kapcsolóberendezés egységeit.
Tovább
Folytatódik a közbeszerzési szabályozás előkészítése
(2015. július 01.)
A Parlament előtti tárgyalás szakaszában van a közbeszerzési törvény, ezért időszerűvé vált a végrehajtára szolgáló jogszabályok előkészítése is.
Tovább
Elektrotechnikai tematikus séták
(2015. június 26.)
Több mint 60 érdeklődő vett részt a Múzeumok Éjszakája alkalmából szervezett tematikus sétákon.
Tovább
Világítástechnikai szakmérnök képzés indul ősztöl
(2015. május 26.)
Az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának Mikroelektronikai és Technológia Intézete 2015 szeptemberétől világítástechnikai szakmérnök képzést indít.
Tovább
Együttműködik a MEKH és az MMK
(2015. május 14.)
Együttműködési megállapodást írt alá dr. Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke.
Tovább
Óriás transzformátort gyártott az ABB a MAVIR-nak
(2015. április 14.)
Az ABB 2014 szeptemberében egy 500 MVA-es, 3-fázisú auto-transzformátor leszállítására kapott megbízást a hazai villamos energia átviteli-rendszerirányító MAVIR Zrt-től. A transzformátort, ami a mai napon érkezett a MAVIR martonvásári alállomására az ABB a lengyelországi Lódzból speciális szállítójárművekkel szállította hazánkba.
Tovább
Föld órája: 172 ország fényei hunytak ki
(2015. április 01.)
Minden eddiginél több ország csatlakozott idén a Föld órájához: a Természetvédelmi Világalap (WWF) által meghirdetett kampány során a világ 1400 ikonikus pontján hunytak ki a fények.
Tovább
Kecskeméten tárgyaltak a Magyar Mérnöki Kamara vezetői
(2015. március 20.)
Kecskemétre látogatott március 17-én és 18-án a Magyar Mérnöki Kamara alelnöki tanácsa és elnöksége. A mintegy 18 ezer jogosított szakági tervezőt, szakértő mérnököt számláló, és csaknem 13 ezer műszaki ellenőrt és felelős műszaki vezetőt nyilvántartó köztestület vezetői az ország egyik leggyorsabban fejlődő településén – városi és megyei vezetőkkel tárgyalva – igen sűrű és sikeres programot bonyolítottak.
Tovább
Kivitelezői gyakorlattal rendelkező villamosmérnököt keresnek
(2015. február 27.)
Békés megyei vizműtelepek épitéséhez keresnek kivitelezői gyakorlattal rendelkező villamosmérnök szakembert, projektvezetői munkakörbe. Jelentkezés a 06/70 624-3707 számon.
Tovább
Állás az SZTNH-nál
(2014. november 18.)
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a Szabadalmi Főosztály Villamossági Osztályára 2 db szabadalmi elbírálói állást hirdet meg.
Tovább
Teljes hírarchívum
© Minden Jog Fenntartva.