Eseménynaptár
Toplista
Bejelentkezés:
emlékezz:  
[ Tudnivalók | Regisztráció ]
•FŐOLDAL
MAGUNKRÓL
SZAKMAI SEGÉDLETEK
ESEMÉNYNAPTÁR
HÍRLEVÉL
ARCHÍVUM
KERESŐ
KAPCSOLAT
MÉDIAAJÁNLAT

Összes esemény
Szakági legendák?
Frissítve: 2012. december 11.
Ez a dokumentum eddig 118 látogatónak tetszett  
Tényfeltárás a villamos munkarészek elhanyagolása ügyében című dolgozat feladat alapú támogatással készítésének rövid beszámolója

Magyar Mérnöki Kamara Elektrotechnikai Tagozat Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Mérnöki Kamara, VILLAMOS  SZAKCSOPORT

A mások által helyettünk, jogosulatlanul elvégzett vagy el nem végzett munka egyrészt piacvesztéssel jár, másrészt rosszul előkészített projekteket, szakmaiatlan megoldásokat eredményez. A villamos szakági munkarész mostohagyerek, egyre elhanyagoltabb. Véleményünk szerint ez a jelenség jól tetten érhető az építési engedélyezési terveknél, az engedélyezési eljárás során.

Pályázatot készítettünk, hogy általa pénzügyi és erkölcsi támogatással a végére járhassunk a felvetésnek. A feladat meghatározásához az MMK Cselekvési Programban készen kaptuk az ötleteket, gondolatokat:
- "a területi kamarák feladata az önkormányzati együttműködések kezdeményezése"
- "helyi mérnökök foglalkoztatásának elősegítése"
- "a mérnök társadalom az épített környezetért felelősséget viselő"
- "kimeneti követelmények és a mérnök kamarai jogosultságok szinkronizálása"
- "el kell érnünk, hogy minden alkalmazó egyformán értelmezze a kamaránkra vonatkozó jogszabályokat"

A nyertes pályázatban vállalt feladat elvégzésére munkacsoportot alakítottunk, feltártuk, megismertük, értelmeztük a jogszabályi hátteret, kidolgoztunk az adatgyűjtő lapot, s felkértünk 10 eljáró hatóságot az együttműködésre. Adatgyűjtést folytattunk 100 engedélyezési eljárásba történő betekintéssel, majd ezeket az adatokat feldolgoztuk, kiértékeltük.

A számok magukért beszélnek:
- tervezői jogosultság rendben: 26/100
- villamos szakági rész egyáltalán nincs: 30/100
- kifogásolható, vagy használhatatlan szakági munka: 44/100
- közműegyeztetés nincs rendben: 13/100
- összehangolt tűzvédelmi és szakági munkarészek: 25/100
- kiviteli terv szükségességére vonatkozó előírás nélküli határozat: 30/100

A jogszabályi háttér alapján nem lehet vita tárgya, hogy a létesítés villamos szakági érintettsége esetén az építési engedélyezési tervdokumentációnak jogosultsággal bíró szakági tervező által készített villamos szakági - nem rajzi, csak írásos - munkarészt is kell tartalmaznia, esetleg azt az építész munkarészbe ágyazva.

Helyszíni vélemények
- a 37/2007 ÖTM rendeletből ez nem olvasható ki,
- a kamarai szabályozást nem ismerjük;
- az építési engedélyezési terv nem villamos terv;
- nem vagyok villamos ember, honnan kellett volna tudnom, hogy ez ekkora badarság („a kijáratmutató vészvilágító lámpa fényforrása sárgán villogó legyen”);
- a generál tervező nyilatkozott...

A szakági munkarész hiánya az engedélykérelemkor a Generáltervező felelőssége, amit esetleg jogosulatlan és szakszerűtlen munkavégzéssel igyekszik palástolni. Arra is adódott példa, hogy az aláíró lapon a jogosultsággal rendelkező szakági tervezők is szerepeltek aláírás és a tervcsomagban tényleges szakági munkarész nélkül. Azt nem tudjuk, hogy ezekben az esetekben milyen mértékben volt partner az Építtető.

Az engedélyezés után a szakági hiányosság már nem csak a Generáltervező felelőssége. Az Engedélyező Hatóság különböző módon értelmezi ezt a problémát, de sehol sem szankcionál.

A közmű egyeztetések elvégzésével nincs probléma, esetleg az abban leírtak betartásával, de most ezt nem vizsgáltuk.

A tűzvédelmi és a villamos szakági műszaki leírás, ha már mind a kettő elkészült, nagy gyakorisággal összhangban van. Adott esetben egy-egy alapos tűzvédelmi leírás enyhíti a villamos szakág hiányát.

A kiviteli terv készítésének kötelezettségét jogszabály villamos paraméterhez köti. Az építési engedély Határozatok típusmegoldásai közül a jellemzők:
- az építési engedélyezési tervben meghatározott műszaki tartalommal összhangban lévő kiviteli terv készítését írja elő;
- a kivitelező felelősségi körébe utalja, hogy jogszabályi kötelezettség esetén tervellenőrzött kiviteli tervből folytathat kivitelezést;
- nem rendelkezik kiviteli tervvel kapcsolatban;
- előírja, hogy az építési műszaki terv feleljen meg a 37/2007 ÖTM rendelet az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról - 5. számú mellékletében foglaltaknak;
- kiviteli terv készítését minden esetben előírja;
- kiviteli terv készítését feltételesen, vonatkozó jogszabálytól függően írja elő és a jogszabály értelmezését Építtetőre bízza;
- 191/2009 Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről jogszabályra hivatkozva teljes körű kiviteli tervet ír elő, illetve a limit alatti esetekre meghatározza, hogy a kiviteli terv az építés engedélyezési dokumentációból és a költségvetésből áll.

Fentiek alapján megállapítható, hogy a legendák nem legendák: valós tény, hogy a villamos szakági munkarész nem kap kellő figyelmet, aminek eredményeként megvalósulhatnak olyan beruházások, melyeknél az engedélyezési eljárás során fél szó nem esik a villamos szakági feladatokról, kiviteli terv pedig - esetenként akár jogkövető módon - nem készül.

TELJES DOLGOZAT

ADATÖSSZEGZŐ

Miskolc, 2012. november 11.

Kozaróczy Kornél
a szakcsoport elnöke
Elérhetőségek:
3518 Miskolc-Pereces, Csajkovszkij u. 93.
46/402-452,  30/43-6-34-06
kozaroczy.mernokiroda@chello.hu
iroda@kozaroczy.hu

Ez a dokumentum eddig 118 látogatónak tetszett  
[ Nyomtatható változat ]

A fórumban megjelent hozzászólások nem tükrözik az e-villamos.hu portál szerkesztőségének véleményét.
Még nem érkezett hozzászólás
Hozzászólok a cikkhez:

Név:
- regisztrálok
Jelszó:


maradjak bejelentkezve
emlékezzen rám (cookie-használat!)

Szöveg (html kódok nem engedélyezettek):

(Még karaktert írhat)

Az elektromobilitás záloga a megfelelő töltőhálózat kiépítése
2017-11-22 22:39:37,

professzoremeritus: Feltételezem nem gondolják komolyan, hogy nagyon rövid időn belül nem lesz legalább azonos, de ismerve [...]
Megjelent az "Elektromosipari szakemberek kézikönyve"
2017-10-31 23:58:54,

Sz.L.Erika: Tisztelt Kolléga! Az "Épületvillamosság " könyvet az ÉTK-nál lehet megvenni. Részletek megkérdezhetők:Ziffer [...]
Egyetlen fix dolog van, a változás - interjú Kun Gáborral, az Elektrotechnikai Tagozat elnökével
2017-08-14 13:39:19,

Szilágyi Miklós: Horváth Gábor hozzászólására reagálnék: kérem figyelmesen olvassa el a hozzászólásomat, ugyanis én nem [...]
Világítástechnikai szakmérnök szakirányú továbbképzés
(2017. augusztus 16.)
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszéke világítástechnikai szakmérnöki szakon történő másoddiplomás képzést indít. A képzés célja az épített környezet korszerű és energiahatékony világítástechnikai ismereteinek átadása. A képzésre egy félévben maximum 60 személy jelentkezését a jelentkezés sorrendjében fogadják el.
Tovább
A BIM egyre nagyobb teret hódít – Felhasználók véleményét kérdezik
(2017. augusztus 16.)
A Lechner Tudásközpont dolgozik a BIM rendszerekkel összefüggő kérdésekkel és erre vonatkozó átfogó felmérést tett közzé a napokban.
Tovább
Búcsúzunk Éhn Józseftől
(2017. augusztus 14.)
Életének 75. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt Éhn József okleveles építőmérnök. Családja és szerettei mellett mély fájdalommal búcsúznak tőle barátai, pályatársai és mérnök kollégái.
Tovább
Lassan teltházas a Construma kiállításcsokor
(2017. február 22.)
A jelentkezési határidő január közepén járt le, és a kiállítás csokor szinte minden eleme teltházas. Ez azt jelenti, hogy nagyon színvonalas kiállításra számíthatnak a látogatók április 5-9. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.
Tovább
Energiatakarékos megoldások Budapest legzöldebb irodaházában
(2016. december 09.)
Mitől lehet intelligens egy iroda? Miként hasznosítható a munkahelyen a napenergia vagy az esővíz? Többek között ezekre a kérdésekre ad választ Budapest új irodaépülete, a Nordic Light, amely jelenleg az egyik legmodernebb és leghatékonyabb irodaháznak számít az országban.
Tovább
LpS 2016 – A világítástechnikai innovációk, trendek és technológiák nemzetközi szimpóziuma
(2016. szeptember 08.)
Magyar vonatkozása és előadója is lesz a Symposiumnak. Szabó Ferenc, a Pannon Egyetem tanára szeptember 21-én délután tart előadást a „Spektrálisan-hangolható LED és OLED világítás” workshop keretében „Kihívások és megoldások a LED-es múzeumvilágítás területén” címmel.
Tovább
63. Vándorgyűlés - Innováció és trendek az elektrotechnikában
(2016. szeptember 07.)
2016. szeptember 14-16. között 63. alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Vándorgyűlés Konferencia és Kiállítás nevű rendezvénye.
Tovább
InfoShow - országos szakmai kiállítás- és konferenciasorozat 2016-17-ben is!
(2016. szeptember 07.)
Trendek és új lehetőségek az elektrotechnikában és a kapcsolódó előírásokban" címmel, aktuális témákkal folytatódik az InfoShow, immáron 9 helyszínen.
Tovább
Az építőipar és otthonteremtés hazai csúcsrendezvénye: CONSTRUMA
(2016. március 09.)
Április 6-10. között ismét megnyitja kapuit az építőipar legnagyobb hazai eseménye, a CONSTRUMA. A kiállítási csokor kihagyhatatlan fóruma a szakmai érdeklődőknek, amely a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően 2016-ban már az otthonteremtés teljes spektrumát lefedi.
Tovább
Kiváló magyar beszállítók az E.ON-nál
(2016. február 29.)
A E.ON 2009 óta minden évben díjazza a legjobb minőségű szolgáltatást nyújtó beszállítóit.
Tovább
MEKH bírságok lejárt hitelességű fogyasztásmérők miatt
(2015. szeptember 10.)
Hhárom elosztótársaságot bírságolt meg a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) lejárt hitelességű mérőórák miatt.
Tovább
Hobbim az elektrotechnika - eredmények
(2015. szeptember 08.)
A Magyar Elektrotechnikai Egyesület több éve hirdeti meg és bonyolítja le sikeresen „Hobbim az Elektrotechnika” pályázatot.
Tovább
Kiemelkedő villamosenergia-fogyasztás
(2015. szeptember 07.)
A MAVIR kiemelkedő villamosenergia-fogyasztást mért az idei, hosszan elhúzódó kánikulában: június-augusztusban 10 744,4 gigawattóra volt az ország fogyasztása.
Tovább
A világ első gázzal szigetelt kapcsolóberendezése
(2015. augusztus 27.)
Jelentős áttörést értek el a gázszigetelésű kapcsolóberendezések technológiai fejlesztése terén azáltal, hogy üzembe helyezték a világ első olyan nagy- és középfeszültségű gázszigetelésű (GIS) kapcsolóberendezés egységeit.
Tovább
Folytatódik a közbeszerzési szabályozás előkészítése
(2015. július 01.)
A Parlament előtti tárgyalás szakaszában van a közbeszerzési törvény, ezért időszerűvé vált a végrehajtára szolgáló jogszabályok előkészítése is.
Tovább
Elektrotechnikai tematikus séták
(2015. június 26.)
Több mint 60 érdeklődő vett részt a Múzeumok Éjszakája alkalmából szervezett tematikus sétákon.
Tovább
Világítástechnikai szakmérnök képzés indul ősztöl
(2015. május 26.)
Az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának Mikroelektronikai és Technológia Intézete 2015 szeptemberétől világítástechnikai szakmérnök képzést indít.
Tovább
Együttműködik a MEKH és az MMK
(2015. május 14.)
Együttműködési megállapodást írt alá dr. Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke.
Tovább
Óriás transzformátort gyártott az ABB a MAVIR-nak
(2015. április 14.)
Az ABB 2014 szeptemberében egy 500 MVA-es, 3-fázisú auto-transzformátor leszállítására kapott megbízást a hazai villamos energia átviteli-rendszerirányító MAVIR Zrt-től. A transzformátort, ami a mai napon érkezett a MAVIR martonvásári alállomására az ABB a lengyelországi Lódzból speciális szállítójárművekkel szállította hazánkba.
Tovább
Föld órája: 172 ország fényei hunytak ki
(2015. április 01.)
Minden eddiginél több ország csatlakozott idén a Föld órájához: a Természetvédelmi Világalap (WWF) által meghirdetett kampány során a világ 1400 ikonikus pontján hunytak ki a fények.
Tovább
Teljes hírarchívum
© Minden Jog Fenntartva.