e-villamos online szaklap

Oroszország jelenlegi és jövőbeni szerepe az Európai Unió energiaellátásában

| | |  0 | |

Közismert tény, hogy nem csak hazánk, hanem a teljes Európai Unió is jelentős mértékű importra szorul energiaigényének kielégítése érdekében. Az EU esetében az import aránya csaknem 50%, és ennek legnagyobb hányada Oroszországból származik, mely ezáltal megkerülhetetlen szereplő Európa energiaellátásában.

 

Fontos tehát, hogy mélyebben is megismerjük a világ legnagyobb területû országának energetikai szektorát. Erre való tekintettel került sor 2012. április 12-én, a Szilárd Leó emlékfélév keretében, az Energetikai Szakkollégium által szervezett „Oroszország jelenlegi és jövõbeni szerepe az Európai Unió energiaellátásában” címû elõadásra. Az elõadó, Dr. Deák András az EU és Oroszország között fennálló viszonyt a termelõ fél szemszögébõl mutatta be, részletezve az orosz energiaszektor fejlõdésének történetét, az azt meghatározó adottságokat, a jelenlegi gáz- és olajipari trendeket, valamint a jövõbeni kilátásokat.

Az orosz gáz- és olajtermelés földrajzi és klimatikus adottságai
Az elõadást Deák András azon földrajzi és klimatikus adottságok ismertetésével kezdte, amelyek döntõen befolyásolják az orosz gáz- és olajipart. Az oroszországi kitermelés súlypontja egyértelmûen Nyugat-Szibéria: az olaj 2/3-a, a gáz több, mint 85%-a származik innen. A régió éghajlati sajátosságai azonban komoly kihívásokat jelentenek a termelõ számára. Elsõsorban az extrém éghajlati viszonyokat kell megemlítenünk: a terület jelentõs részén permafroszt alakult ki, azaz a talaj tartósan fagyott állapotban van. A magas hõmérsékletû olaj- és gázvezetékek azonban megolvaszthatják a permafrosztot, ami a kutak összedõlését, a felszíni vezetékek elsüllyedését eredményezheti. Problémát jelent továbbá, hogy a hóolvadáskor keletkezõ vizet a fagyott talaj nem tudja felvenni, ezért a régió jelentõs része az év meghatározott idõszakaiban víz alatt áll – ez az úgynevezett arktikus mocsár jelensége.
 


1. .ábra: Megsüllyedt vezeték a permafroszton


Kihívást jelent a terület földrajzi fekvése is: Nyugat-Szibéria rendkívül nagy távolságban – Berlin és Peking között nagyjából félúton - helyezkedik el a piacoktól, egy szárazföldi tömb közepén, hiszen a sarkvidéki tengerek hajózásra nem alkalmasak. Az olaj- és gázmezõk fejlesztése mellett tehát alapvetõ fontosságú a vezetékrendszer folyamatos fejlesztése is. Nehezíti ezt az a tény, hogy – bár az 1960-as és 70-es években 3,5 – 4 millió embert telepítettek Nyugat-Szibériába – a régió továbbra is meglehetõsen civilizálatlan, lakatlan vidék. Az említett területi jellegzetességek természetesen magas beruházási költségeket, magas önköltséget eredményeznek. Fontos következmény emellett a keresletbiztonsági érzékenység is: a termelés a vezetékes szállítás miatt nem átirányítható, ezért a termelõk garanciát várnak az importõröktõl arra, hogy valóban megveszik tõlük a komoly önköltséggel kitermelt gázt, illetve olajat. A szerzõdéseket ezért jellemzõen még azelõtt megkötik az importõrökkel, mielõtt egyáltalán megkezdõdne a kitermelési beruházás, ezzel biztosítva, hogy mindenképpen legyenek vevõi a kitermelt energiahordozóknak.

Tartalékok, történeti elõzmények és fejlesztési ciklusok
Az orosz fosszilis energiahordozó-készletek vizsgálatakor, a gázra és az olajra vonatkozóan eltérõ megállapításokat tehetünk. Az olajtartalékokat tekintve Oroszország rendelkezik a világ országai közül a hetedik legnagyobb készlettel, a világ tartalékainak 5,6%-ával. Az R/P mutató – azaz a jelenleg gazdaságosan kitermelhetõnek tartott készlet aránya a jelenlegi kitermeléshez – értéke 20,6, azaz az olajkészletek korlátozottak, bár az arktikus övezet, vagy a szahalini régió feltáratlan készletei valószínûleg kiterjeszthetik ezt a korlátot. A gázkészletek esetében azonban gyakorlatilag nem beszélhetünk korlátról: az R/P mutató értéke 76, a jelenlegi kitermelés akár 50%-kal, 900 milliárd m3/év volumenre is növelhetõ. A világ gázkészleteinek 25%-a található Oroszország területén, mely az összes állam közül a legnagyobb készletet jelenti.
Bár az oroszországi kitermelés már a XIX. században megkezdõdött, a nyugat-szibériai olajmezõk feltárásáról csak 1966-ban született döntés, a gáztermelés pedig az 1970-es években kezdõdött meg. A kitermelés eleinte a belsõ, szovjet igények kielégítésére irányult, az export a kezdetekben csak másodlagos szempont volt. Az 1970-es és 80-as évek folyamán az olajárrobbanásokkal párhuzamosan az olajexport fokozatosan egyre nagyobb jelentõségre tett szert, a gáz pedig 5-8 éves fáziseltolódással követte ezt a trendet.
A Szovjetunió összeomlása komoly változásokat eredményezett az energetikai szektorban. A GDP 40%-kal esett vissza 1991 után, mely egyben a belsõ olaj- és a gázfogyasztás drasztikus csökkenését is maga után vonta. A szükséges exportinfrastruktúra hiányában azonban a külsõ piacokra sem juthatott el a gáz és az olaj (termelési „puffer” alakult ki), az amortizálódott infrastruktúra pedig nem tette lehetõvé új beruházások létesítését. Megváltozott a tulajdonosi struktúra is: a szovjet gázipari minisztériumból kialakult a – továbbra is állami tulajdonban maradó – Gazprom vállalat, míg az olajiparban ezzel szemben az egységes vállalati struktúra feldarabolása és privatizációja ment végbe.

 

2. ábra: A Szovjetunió és utódállamainak gáz- és olajtermelése és fogyasztása 1986-tól 2005-ig

Az olaj- és gázipari tranzit alakulása a 2000-es években
Az 1990-es évek recesszióját követõen a gáz- és olajiparban az exportvolumen növelése vált elsõdleges céllá. Ennek elsõ lépése a termelési bázis rekonstrukciója volt, mely az olaj esetében már a 2000-es évek elsõ felében végbement, a gáznál pedig jelenleg is folyamatban van. Megtörtént a nyugat-szibériai termelési technológia modernizációja, valamint új mezõket tártak fel. A gáz esetében, mivel a termelési állomány jobb állapotban volt, kiváró stratégiát követtek, illetve a meglévõ mezõk melletti kisebb mezõket fejlesztették – csak 2008-tól, a Jamal-félszigeten, az Északi Áramlat gázvezeték végpontjánál történtek a gáziparban is jelentõsebb beruházások.
Az exportvolumen növelésének fontos területe volt emellett az új exportkapacitások létrehozása is – a cél az ukrán és belarusz tranzit kiiktatása volt. A 90-es években ez még nem okozott problémát, mivel a rendszerben jelentõs „puffer” volt jelen, megengedhetõ volt, hogy a szovjet utódállamoknak olcsón adják el a gázt, cserébe a tranzitért. A puffer lecsökkenésével azonban termelési szûkösség lépett fel, így szükségessé vált a tranzitdiverzifikáció, amit az olaj esetében a primorszki olajterminál, gáz esetében az Északi és az épülõ Déli Áramlat vezeték valósít meg.
Diverzifikáció történt a piacok tekintetében is: az olajipar a Távol-Kelet, elsõsorban Kína felé fordult. Megkezdõdött a kelet-szibériai olajvezeték fejlesztése, valamint a regionális termelõi bázis kiépítése, mely 2020-ig valósulhat meg (ez egyben azt is jelenti, hogy kevesebb hangsúly esik a nyugat-szibériai, Európát érintõ fejlesztésekre). A gáz esetében még nem született konkrét döntés, csak kisebb LNG-projektek valósultak meg, de várhatóan a közeljövõben a távol-keleti gázexport is fel fog futni. Mindennek komoly hatása lehet az európai kilátásokra. (LNG: Liquefied Natural Gas, azaz cseppfolyósított földgáz)
Az elmúlt évtizedben jelentõs mértékben növekedett a belsõ hatékonyság is. A kihozatal növekedése és a hazai villamosenergia-termelésben történõ felhasználás csökkenése miatt Oroszországban egyre nõ az exportálható fûtõolaj mennyisége,  melyet azonban csak áron alul tudják eladni. Az állam ezért a finomítók fejlesztésével, illetve – mivel az olajfinomítókat nem exportcélokra építették – új vezetékek építésével igyekszik támogatni az olajtermék-kivitelt, bár ezek valódi hatása egyelõre kérdéses.
A 2000-es években az exportból származó árbevétel mind az olaj, mind a gáz esetében a többszörösére nõtt. Ez részben betudható az árhatásnak, az egységár drágulásának is (a földgáznál pedig szinte csak ez érvényesül), de tény, hogy emellett az exportvolumen is növekedett. Jelenleg a teljes orosz exportjövedelemnek több, mint 50%-a az energetikai iparágból származik.

Jövõbeni kilátások
Az olaj esetében a jövõre nézve a fõ cél a jelenlegi kitermelés szinten tartása. Ha a kelet-szibériai fejlesztések megvalósulnak, ez 2020-ig tartható fent, ezt követõen azonban kérdéses a jövõ: az arktikus off-shore kitermelés mindenképp szükséges lesz hosszútávon a szinten tartáshoz, ezt viszont Oroszország csak nyugati technológiával tudja megoldani. A „kis mezõ” menedzsment szintén nagy mértékben növelheti ugyan a kitermelést, de ez önmagában nem lehet elegendõ a jelenlegi volumen fenntartásához. Az exportdiverzifikáció következményeként csökkenni fog az európai exportpotenciál, de ez várhatóan nem jelent majd problémát Európa számára.
A gáznál a cél az export növelése, a korábbi szûk keresztmetszetek feloldása, és ez lehetséges is. A Jamal-félszigeten új termelési régió kiépítése van folyamatban, jelentõs a termelési mozgástér, így elõáll az az új helyzet, hogy a gáziparban sem lesz termelési szûkösség, a – terv szerint – 2020-ig elkerülõ Déli Áramlat gázvezeték pedig a tranzitszûkösséget is megszüntetheti. Az export lehetõsége tehát adott, az azonban bizonytalan, hogy az EU mennyire lesz partner ebben, keresleti kockázatok léphetnek fel. A Gazprom – mely kizárólagos exportálási joggal rendelkezik – így igyekszik új piacok felé is nyitni, az ázsiai LNG piacok perspektívát jelenthetnek, bár az eddigi gyakorlattól alapvetõen eltérõ fejlesztési logikát követelnek meg.

Az európai reláció fõbb jellemzõi
Deák András az elõadást az európai - orosz viszonyok ismertetésével zárta. Az EU-s államok közül Németország, Olaszország és Lengyelország importálja éves szinten a legtöbb gázt, általánosságban pedig Nyugat-Európa több, mint háromszor akkora piacot jelent, mint Kelet-Európa. Az orosz gázszerzõdések jellemzõen hosszú távra (15-25 évre) szólnak, kötött volumennel, átvételi és szállítási kötelezettséggel, melyben ±15% eltérés engedhetõ meg. A beépített ”take-or-pay” klauzulák (az importõrnek akkor is ki kell fizetnie a gázt, ha nem veszi meg) keresletbiztonsági garanciát jelentenek az orosz fél számára, melyre a már említett okok miatt van szükség. A gáz árát korábban az úgynevezett olajár-formulák alapján az olajárához rögzítették, napjainkban azonban – mivel az olaj egyre kevésbé helyettesítõ terméke a gáznak – a spot-árazás a jellemzõbb, mely egyfajta tõzsdei kereskedést jelent, és jól leképezi a gáz keresleti és kínálati viszonyait.
Az EU és Oroszország jövõbeni viszonyát illetõen számos kérdés merül fel. Komoly feszültségforrást jelent a szabályozás kérdése: az EU rugalmasabb gázpiaci modellre szeretne áttérni, az orosz fél azonban ezt nem támogatja. Felmerül a gáz kiárazódásának problémája is: az orosz gáz az egyik legdrágább gázforrássá vált a 2000-es években. Bár kérdéses, hogy az árnövekedés valóban tudatos stratégia eredménye volt-e, valószínûsíthetõ, hogy mivel a meglévõ exportkapacitások le voltak kötve, a Gazprom az árak fölcsúszásával igyekezett a bevételeit maximalizálni. A közelmúltban, az új tranzitkapacitások kiépítésével párhuzamosan azonban a gázár csökkenése volt észlelhetõ. Végezetül, kérdéses az is, hogy a jövõben Európa milyen mértékben kíván orosz gázt venni, és ezt mikor, milyen feltételek mellett kívánja megtenni.
 


3. ábra: Az EU-tagállamok gázpiac-mérete és gázfüggõsége


Zárszóként az energiafüggõség kérdésérõl beszélt az elõadó. Kihangsúlyozta, hogy az energiafüggõség és a gázfüggõség két eltérõ fogalom: bár az energiafüggõség az EU-ban elsõsorban a nyugati országokra jellemzõ (az energiafüggõség mértéke szerinti listán az elsõ tíz helyen csak régi EU-s tagállamok szerepelnek), a gázfüggõség kelet-közép-európai kérdés, annak ellenére, hogy kereskedelmi szempontból a Gazprom inkább Nyugat- Európában érdekelt. A Gazprom egyértelmûen piaci fölénnyel rendelkezik, így komoly tárgyalási pozíciókkal bír kisebb részben a szállítási feltételek, de leginkább az ár kapcsán, ez tehát árkockázatot jelenthet Kelet-Európa számára. A kérdés csupán az, hogy a Gazprom piaci fölényét mire és hogyan használja majd.

 

Klein András

Energetikai Szakkollégium tagja

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Facebook-hozzászólásmodul