Eseménynaptár
Toplista
Bejelentkezés:
emlékezz:  
[ Tudnivalók | Regisztráció ]
•FŐOLDAL
MAGUNKRÓL
SZAKMAI SEGÉDLETEK
ESEMÉNYNAPTÁR
HÍRLEVÉL
ARCHÍVUM
KERESŐ
KAPCSOLAT
MÉDIAAJÁNLAT

Összes esemény
Kamarai hírek
Frissítve: 2011. november 28.
Ez a dokumentum eddig 114 látogatónak tetszett  
Három fontos MMK-hírt adunk közre lentebb. Először: Barsiné Pataky Etelka elnök asszony az EU Duna Régió Stratégiáért felelős kormánybiztosi munkája elismeréseként magas állami kitüntetést kapott. Másodszor: az MMK felszólítja az államot, hogy egyenlítse ki tartozásait a tervezői vállalkozások felé. Harmadszor: az MMK a Közigazgatási Minisztérium stratégiai partnere lett a jogszabály-előkészítések okán.

Állami kitüntetés vehetett át az MMK elnöke

A köztársasági elnök – a miniszterelnök előterjesztésére – a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt a Csillaggal polgári tagozata kitüntetést adományozta az Európai Unió Tanácsának Magyar Elnöksége munkájában nyújtott kiemelkedő teljesítményéért, az elnökség sikeréhez tevőlegesen hozzájáruló példaértékű és áldozatkész munkája elismeréseként Barsiné Pataky Etelkának, az EU Duna Régió Stratégiáért felelős kormánybiztosnak.

A mérnökcégek működése is veszélybe került – az MMK Választmány közleménye

Válságos időket él a hazai mérnöktársadalom. A hazai műszaki szakemberek alkotómunkája, a mérnöki tervezés és szakértői tevékenység rendkívül gyorsan, folyamatosan és jelentősen leértékelődött. Napjainkra már a mérnökcégek működése is veszélybe került, az alkalmazott mérnököket az elbocsátás, a vállalkozókat a tönkremenetel fenyegeti. Mind több mikro- és kisvállalkozó mérnök adja fel korábban jövedelmező, egzisztenciáját és elismerést jelentő praxisát, hivatását, vagy vállal külföldön munkát. Szakembereink tömeges kivándorlása, vagy hazai mérnökirodáink külföldi tulajdonba kerülése és tevékenységük lassú elsorvasztása pótolhatatlan veszteségeket okoz Magyarországnak.

Az uniós társfinanszírozású projektekben szerepet vállalt mérnökvállalkozások jelentős részénél a kintlévőségeik az éves árbevételük 40-50%-át is meghaladják. A legnagyobb adós maga a közszféra, nem ritkák az aláírt teljesítésű, másfél-két éve ki nem fizetett számlák. A mérnök társadalom sürgős intézkedésre vár annak elkerülésére, hogy e cégek az állam tartozása miatt menjenek csődbe, vagy szoruljanak arra, hogy egyre dráguló bankhitelekből fedezzék alkalmazottaik bérét, rezsiköltségeiket, vagy a mérnöki munka elengedhetetlen kellékeit, a szoftvereket és a műszaki szabványokat. Ezek azok a jól felépített, sok évtizedes szakmakultúrával rendelkező mérnökvállalkozások, szakterületeket integráló mérnök műhelyek, melyek a hazai beruházásokat képesek kiválóan megtervezni, műszakilag előkészíteni, ellenőrizni és lebonyolítani.

A piacon lévő megrendelések egy szűk körhöz jutnak csak el, ahol pedig verseny van, ott lefelé menő árspirálba hajszolják az életben maradásukért küszködő mérnököket. Már régen nem arról szól mindez, hogy a verseny költséghatékonyan működő, jól szervezett cégeket juttatna megérdemelten munkához. Éppen ellenkezőleg elindult egy negatív kiválasztódási folyamat. A jelenlegi hazai közeg nem biztosítja a megfelelő kereteket az értékteremtő szolgáltatásokhoz.

A Magyar Mérnöki Kamara felhívja a döntéshozók figyelmét, hogy a magyar gazdaságban jelentős hozzáadott értéket képviselő, a nemzetgazdaságban fontos szerepet játszó mérnökség nélkül nem lehet kibontakozásról vagy országépítésről beszélni. Értjük, hogy a legfőbb ország-program most a költségvetési egyensúly megteremtésére és az államadósság kezelésére irányul, de ehhez erős gazdaság is kell. Jól működő gazdaság azonban beruházások, erős és versenyképes műszaki értelmiség nélkül nem létezik. Az ország javát szolgáló beruházásokhoz pedig jó tervek, és tisztességesen megfizetett magyar mérnökök kellenek.

A Magyar Mérnöki Kamara felkéri a Kormányt, hogy haladéktalanul intézkedjen arról, hogy az európai uniós projekteknél megbízásokat teljesítő vállalkozások felé a tartozások kiegyenlítésre kerüljenek. Elvárjuk továbbá, hogy a rendelkezésre álló uniós források felhasználásához, a beruházások tervezéséhez nagyszámban kezdődjenek meg a projektek mindenki számára elérhető és részvételt biztosító tervezési pályázati kiírásai. Ennek szolgálatába kell állítani különösen az új Közbeszerzési törvényt, a díjszabást, a szabványok elérhetőségét javító intézkedéseket, a szoftverek kedvezményes megvásárlásának támogatását, és a munkát adó mérnöki mikro- és kisvállalkozások és tevékenységük megbecsülését, a politika minden szintjén. A Magyar Mérnöki Kamara partner ezeknek a változtatásoknak az elindításában és végrehajtásában.

Stratégiai megállapodás a Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztériummal

12 szervezettel – köztük a Magyar Mérnöki Kamarával – kötött stratégiai partnerségi megállapodást a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a jogszabály-előkészítés hatékonysága érdekében. A november 15-i aláírási ünnepségen, az Országházban Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, tárcavezető azt mondta: bízik abban, hogy a megállapodások erősítik majd a szervezetek bizalmát egy olyan államban, amely „valóban nyitott az egyeztetésre, amely nem gondolja magát tévedhetetlennek, amely nem hiszi azt, hogy csak erőből, csak paranccsal lehet bizonyos intézkedéseket bevezetni”. Ugyanígy reméli a kormányzat bizalmának erősödését a társadalmi partnerek iránt, abban, hogy a folyamatos, szakmai párbeszéd hozzáadott értéket jelent egyes jogszabályokhoz.

A stratégiai partnerségi megállapodások célja társadalmi szervezetek, szakmai kamarák bevonása a miniszter feladatkörébe tartozó jogszabályok előkészítésébe annak érdekében, hogy jobb minőségű, végrehajtható, és az életviszonyoknak megfelelő jogszabályok szülessenek.

Ez a dokumentum eddig 114 látogatónak tetszett  
[ Nyomtatható változat ]

A fórumban megjelent hozzászólások nem tükrözik az e-villamos.hu portál szerkesztőségének véleményét.
Még nem érkezett hozzászólás
Hozzászólok a cikkhez:

Név:
- regisztrálok
Jelszó:


maradjak bejelentkezve
emlékezzen rám (cookie-használat!)

Szöveg (html kódok nem engedélyezettek):

(Még karaktert írhat)

Az elektromobilitás záloga a megfelelő töltőhálózat kiépítése
2017-11-22 22:39:37,

professzoremeritus: Feltételezem nem gondolják komolyan, hogy nagyon rövid időn belül nem lesz legalább azonos, de ismerve [...]
Megjelent az "Elektromosipari szakemberek kézikönyve"
2017-10-31 23:58:54,

Sz.L.Erika: Tisztelt Kolléga! Az "Épületvillamosság " könyvet az ÉTK-nál lehet megvenni. Részletek megkérdezhetők:Ziffer [...]
Egyetlen fix dolog van, a változás - interjú Kun Gáborral, az Elektrotechnikai Tagozat elnökével
2017-08-14 13:39:19,

Szilágyi Miklós: Horváth Gábor hozzászólására reagálnék: kérem figyelmesen olvassa el a hozzászólásomat, ugyanis én nem [...]
Világítástechnikai szakmérnök szakirányú továbbképzés
(2017. augusztus 16.)
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszéke világítástechnikai szakmérnöki szakon történő másoddiplomás képzést indít. A képzés célja az épített környezet korszerű és energiahatékony világítástechnikai ismereteinek átadása. A képzésre egy félévben maximum 60 személy jelentkezését a jelentkezés sorrendjében fogadják el.
Tovább
A BIM egyre nagyobb teret hódít – Felhasználók véleményét kérdezik
(2017. augusztus 16.)
A Lechner Tudásközpont dolgozik a BIM rendszerekkel összefüggő kérdésekkel és erre vonatkozó átfogó felmérést tett közzé a napokban.
Tovább
Búcsúzunk Éhn Józseftől
(2017. augusztus 14.)
Életének 75. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt Éhn József okleveles építőmérnök. Családja és szerettei mellett mély fájdalommal búcsúznak tőle barátai, pályatársai és mérnök kollégái.
Tovább
Lassan teltházas a Construma kiállításcsokor
(2017. február 22.)
A jelentkezési határidő január közepén járt le, és a kiállítás csokor szinte minden eleme teltházas. Ez azt jelenti, hogy nagyon színvonalas kiállításra számíthatnak a látogatók április 5-9. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.
Tovább
Energiatakarékos megoldások Budapest legzöldebb irodaházában
(2016. december 09.)
Mitől lehet intelligens egy iroda? Miként hasznosítható a munkahelyen a napenergia vagy az esővíz? Többek között ezekre a kérdésekre ad választ Budapest új irodaépülete, a Nordic Light, amely jelenleg az egyik legmodernebb és leghatékonyabb irodaháznak számít az országban.
Tovább
LpS 2016 – A világítástechnikai innovációk, trendek és technológiák nemzetközi szimpóziuma
(2016. szeptember 08.)
Magyar vonatkozása és előadója is lesz a Symposiumnak. Szabó Ferenc, a Pannon Egyetem tanára szeptember 21-én délután tart előadást a „Spektrálisan-hangolható LED és OLED világítás” workshop keretében „Kihívások és megoldások a LED-es múzeumvilágítás területén” címmel.
Tovább
63. Vándorgyűlés - Innováció és trendek az elektrotechnikában
(2016. szeptember 07.)
2016. szeptember 14-16. között 63. alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Vándorgyűlés Konferencia és Kiállítás nevű rendezvénye.
Tovább
InfoShow - országos szakmai kiállítás- és konferenciasorozat 2016-17-ben is!
(2016. szeptember 07.)
Trendek és új lehetőségek az elektrotechnikában és a kapcsolódó előírásokban" címmel, aktuális témákkal folytatódik az InfoShow, immáron 9 helyszínen.
Tovább
Az építőipar és otthonteremtés hazai csúcsrendezvénye: CONSTRUMA
(2016. március 09.)
Április 6-10. között ismét megnyitja kapuit az építőipar legnagyobb hazai eseménye, a CONSTRUMA. A kiállítási csokor kihagyhatatlan fóruma a szakmai érdeklődőknek, amely a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően 2016-ban már az otthonteremtés teljes spektrumát lefedi.
Tovább
Kiváló magyar beszállítók az E.ON-nál
(2016. február 29.)
A E.ON 2009 óta minden évben díjazza a legjobb minőségű szolgáltatást nyújtó beszállítóit.
Tovább
MEKH bírságok lejárt hitelességű fogyasztásmérők miatt
(2015. szeptember 10.)
Hhárom elosztótársaságot bírságolt meg a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) lejárt hitelességű mérőórák miatt.
Tovább
Hobbim az elektrotechnika - eredmények
(2015. szeptember 08.)
A Magyar Elektrotechnikai Egyesület több éve hirdeti meg és bonyolítja le sikeresen „Hobbim az Elektrotechnika” pályázatot.
Tovább
Kiemelkedő villamosenergia-fogyasztás
(2015. szeptember 07.)
A MAVIR kiemelkedő villamosenergia-fogyasztást mért az idei, hosszan elhúzódó kánikulában: június-augusztusban 10 744,4 gigawattóra volt az ország fogyasztása.
Tovább
A világ első gázzal szigetelt kapcsolóberendezése
(2015. augusztus 27.)
Jelentős áttörést értek el a gázszigetelésű kapcsolóberendezések technológiai fejlesztése terén azáltal, hogy üzembe helyezték a világ első olyan nagy- és középfeszültségű gázszigetelésű (GIS) kapcsolóberendezés egységeit.
Tovább
Folytatódik a közbeszerzési szabályozás előkészítése
(2015. július 01.)
A Parlament előtti tárgyalás szakaszában van a közbeszerzési törvény, ezért időszerűvé vált a végrehajtára szolgáló jogszabályok előkészítése is.
Tovább
Elektrotechnikai tematikus séták
(2015. június 26.)
Több mint 60 érdeklődő vett részt a Múzeumok Éjszakája alkalmából szervezett tematikus sétákon.
Tovább
Világítástechnikai szakmérnök képzés indul ősztöl
(2015. május 26.)
Az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának Mikroelektronikai és Technológia Intézete 2015 szeptemberétől világítástechnikai szakmérnök képzést indít.
Tovább
Együttműködik a MEKH és az MMK
(2015. május 14.)
Együttműködési megállapodást írt alá dr. Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke.
Tovább
Óriás transzformátort gyártott az ABB a MAVIR-nak
(2015. április 14.)
Az ABB 2014 szeptemberében egy 500 MVA-es, 3-fázisú auto-transzformátor leszállítására kapott megbízást a hazai villamos energia átviteli-rendszerirányító MAVIR Zrt-től. A transzformátort, ami a mai napon érkezett a MAVIR martonvásári alállomására az ABB a lengyelországi Lódzból speciális szállítójárművekkel szállította hazánkba.
Tovább
Föld órája: 172 ország fényei hunytak ki
(2015. április 01.)
Minden eddiginél több ország csatlakozott idén a Föld órájához: a Természetvédelmi Világalap (WWF) által meghirdetett kampány során a világ 1400 ikonikus pontján hunytak ki a fények.
Tovább
Teljes hírarchívum
© Minden Jog Fenntartva.