Eseménynaptár
Toplista
Bejelentkezés:
emlékezz:  
[ Tudnivalók | Regisztráció ]
•FŐOLDAL
MAGUNKRÓL
SZAKMAI SEGÉDLETEK
ESEMÉNYNAPTÁR
HÍRLEVÉL
ARCHÍVUM
KERESŐ
KAPCSOLAT
MÉDIAAJÁNLAT

Összes esemény
EnKon PLUSZ
Frissítve: 2011. november 21.
Ez a dokumentum eddig 92 látogatónak tetszett  
Az energiaszektor éves szakkonferenciája, Budapest Novotel Centrum, 2011. december 6-7.

A kormányzat gyakran hangoztatott célja a hazai ellátásbiztonság növelése és egyúttal a lakossági gáz- és villanyárak „védelme”. A célok elérésének módjáról szakmai berkeken belül megoszlanak a vélemények, abban azonban teljes az egyetértés, hogy a jelenleg is zajló kormányzati szintű szabályozási változások, törekvések alapjaiban rajzolhatják át a hazai energetikai szektort - a villamosenergia piacot éppúgy, mint a magyar gázellátás rendszerét.

Ezért a piaci igények alapján az IIR Magyarország konferenciaszervező cég a villamosenergia szektornak szóló éves EnKon PLUSZ, és a gázszektornak szóló GasCon PLUSZ konferenciákat 2011-ben első alkalommal egy időben, egy helyen, közös délelőtti előadásokkal szervezi meg az érdeklődő szakemberek számára.

A délelőtti plenáris előadásokon mind a két szektort érintő témákat járnak körül a meghívott előadók. A Nemzeti Energiastratégiáról „piaci, külsős” szemmel dr. Molnár László, az ETE főtitkára tart felvezető előadást. Ezt követően az EDF Démász, az E.ON Földgáz Storage, az E.ON Földgáz Trade, az MVKE, valamint a Mavir Zrt. vezető tisztségviselői osztják meg véleményüket a kormányzati energiapolitikáról egy kerekasztal-beszélgetés keretében. James Atkins, a Vertis Zrt. igazgatóságának elnöke „mellébeszélés nélkül” tart előadást a fenntartható energiáról. Az MVM térségbeli szerepéről Sándor József tart majd prezentációt, majd Medveczki Zoltán a HUPX „siker sztorijáról”, Lajtai Roland pedig az induló hazai gáztőzsdéről beszél a közönségnek.

A közös előadások keretében sor kerül az Európai Bizottság részéről Hujber András beszámolójára az európai energiapiaci integrációról. A konferencia keretében komoly szerepet kap a KÁT rendszer átalakításának és a távhő jövőjének megtárgyalása is, melyről Dr. Grabner Péter, a Magyar Energia Hivatal elnökhelyettese tart előadást. Ezt követően számos szakember osztja meg véleményét, álláspontját arról, hogy vajon nyugvópontra került-e a KÁT ügye. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői lesz Fekete Csaba, a FŐTÁV Zrt. vezérigazgatója, Orbán Tibor, a MaTáSzSz általános alelnöke, Bercsi Gábor, a MKET elnöke, Gyulay Zoltán, a Mavir Zrt. piacműködtetési igazgatója és Lovas Endre, a Budapesti Erőmű kereskedelmi igazgatója.

Délutánonként a szektorális kérdések kerülnek terítékre – párhuzamosan az EnKon PLUSZ és a GasCon PLUSZ keretében.

Az EnKon PLUSZ első napi délutáni programjának keretében Tari Gábortól, a Mavir Zrt. vezérigazgatójától hallható előadás a tervezett hálózatfejlesztésekről, kapacitásallokációról, majd pro-kontra vélemények a nukleáris energiáról dr. Aszódi Attila, BME és Hamvas István, a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója előadásában. A nap egy izgalmas, több szereplős kerekasztal-beszélgetéssel zárul az erőmű beruházások esélyeit latolgatva.

A második nap délutánjának nagy része a megújuló energiákkal foglalkozik – az új támogatási rendszerről Tóth Tamás számol be a Magyar Energia Hivataltól, majd az egyes megújuló energiákat reprezentáló szövetségek, egyesületek, illetve társaságok vezető szakemberei beszélgetnek a megújuló energiaforrások lehetőségeiről, jövőjéről, illetve céljaikról. Ezt követően az E.ON Hungária energiatermelési igazgatója, Kiss Csaba előadása a CO2 kérdésével foglalkozik; vajon mit hoz az EU-ETS 3., illetve a 2050-es Road Map?
A szakkonferenciát Zarándy Tamás „fogyasztói szemmel” az energetika szabályozási rendszeréről, illetve Takács Károly, Oroszlány polgármesterének az önkormányzati energetikáról szóló előadása zárja.

Összesen több mint 40 prominens előadó és kerekasztal résztvevő a hazai energiaszektorból - egy helyen, az IIR Magyarország EnKon PLUSZ és a GasCon PLUSZ összevont éves, 2 napos energetikai rendezvényén! Ha kíváncsi a teljes programra vagy regisztrálna, hogy ne maradjon le az éves energetikai konferenciáról, akkor látogasson el az IIR Magyarország honlapjára (www.iir-hungary.hu)!

További információ

Regisztráció

Örömmel várjuk Önt is, hogy meghallgassa a neves szakemberek véleményét és Ön is elmondhassa a sajátját!

(x)
Ez a dokumentum eddig 92 látogatónak tetszett  
[ Nyomtatható változat ]

A fórumban megjelent hozzászólások nem tükrözik az e-villamos.hu portál szerkesztőségének véleményét.
Még nem érkezett hozzászólás
Hozzászólok a cikkhez:

Név:
- regisztrálok
Jelszó:


maradjak bejelentkezve
emlékezzen rám (cookie-használat!)

Szöveg (html kódok nem engedélyezettek):

(Még karaktert írhat)

Megjelent az "Elektromosipari szakemberek kézikönyve"
2017-10-31 23:58:54,

Sz.L.Erika: Tisztelt Kolléga! Az "Épületvillamosság " könyvet az ÉTK-nál lehet megvenni. Részletek megkérdezhetők:Ziffer [...]
Egyetlen fix dolog van, a változás - interjú Kun Gáborral, az Elektrotechnikai Tagozat elnökével
2017-08-14 13:39:19,

Szilágyi Miklós: Horváth Gábor hozzászólására reagálnék: kérem figyelmesen olvassa el a hozzászólásomat, ugyanis én nem [...]
Megjelent az "Elektromosipari szakemberek kézikönyve"
2017-05-01 15:13:32,

Muzsek Zoltán: Szeretném megrendelni a Elektromosipari szakemberek kézikönyve cimü könyvet hol? és hogyan? tudom ezt [...]
Világítástechnikai szakmérnök szakirányú továbbképzés
(2017. augusztus 16.)
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszéke világítástechnikai szakmérnöki szakon történő másoddiplomás képzést indít. A képzés célja az épített környezet korszerű és energiahatékony világítástechnikai ismereteinek átadása. A képzésre egy félévben maximum 60 személy jelentkezését a jelentkezés sorrendjében fogadják el.
Tovább
A BIM egyre nagyobb teret hódít – Felhasználók véleményét kérdezik
(2017. augusztus 16.)
A Lechner Tudásközpont dolgozik a BIM rendszerekkel összefüggő kérdésekkel és erre vonatkozó átfogó felmérést tett közzé a napokban.
Tovább
Búcsúzunk Éhn Józseftől
(2017. augusztus 14.)
Életének 75. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt Éhn József okleveles építőmérnök. Családja és szerettei mellett mély fájdalommal búcsúznak tőle barátai, pályatársai és mérnök kollégái.
Tovább
Lassan teltházas a Construma kiállításcsokor
(2017. február 22.)
A jelentkezési határidő január közepén járt le, és a kiállítás csokor szinte minden eleme teltházas. Ez azt jelenti, hogy nagyon színvonalas kiállításra számíthatnak a látogatók április 5-9. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.
Tovább
Energiatakarékos megoldások Budapest legzöldebb irodaházában
(2016. december 09.)
Mitől lehet intelligens egy iroda? Miként hasznosítható a munkahelyen a napenergia vagy az esővíz? Többek között ezekre a kérdésekre ad választ Budapest új irodaépülete, a Nordic Light, amely jelenleg az egyik legmodernebb és leghatékonyabb irodaháznak számít az országban.
Tovább
LpS 2016 – A világítástechnikai innovációk, trendek és technológiák nemzetközi szimpóziuma
(2016. szeptember 08.)
Magyar vonatkozása és előadója is lesz a Symposiumnak. Szabó Ferenc, a Pannon Egyetem tanára szeptember 21-én délután tart előadást a „Spektrálisan-hangolható LED és OLED világítás” workshop keretében „Kihívások és megoldások a LED-es múzeumvilágítás területén” címmel.
Tovább
63. Vándorgyűlés - Innováció és trendek az elektrotechnikában
(2016. szeptember 07.)
2016. szeptember 14-16. között 63. alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Vándorgyűlés Konferencia és Kiállítás nevű rendezvénye.
Tovább
InfoShow - országos szakmai kiállítás- és konferenciasorozat 2016-17-ben is!
(2016. szeptember 07.)
Trendek és új lehetőségek az elektrotechnikában és a kapcsolódó előírásokban" címmel, aktuális témákkal folytatódik az InfoShow, immáron 9 helyszínen.
Tovább
Az építőipar és otthonteremtés hazai csúcsrendezvénye: CONSTRUMA
(2016. március 09.)
Április 6-10. között ismét megnyitja kapuit az építőipar legnagyobb hazai eseménye, a CONSTRUMA. A kiállítási csokor kihagyhatatlan fóruma a szakmai érdeklődőknek, amely a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően 2016-ban már az otthonteremtés teljes spektrumát lefedi.
Tovább
Kiváló magyar beszállítók az E.ON-nál
(2016. február 29.)
A E.ON 2009 óta minden évben díjazza a legjobb minőségű szolgáltatást nyújtó beszállítóit.
Tovább
MEKH bírságok lejárt hitelességű fogyasztásmérők miatt
(2015. szeptember 10.)
Hhárom elosztótársaságot bírságolt meg a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) lejárt hitelességű mérőórák miatt.
Tovább
Hobbim az elektrotechnika - eredmények
(2015. szeptember 08.)
A Magyar Elektrotechnikai Egyesület több éve hirdeti meg és bonyolítja le sikeresen „Hobbim az Elektrotechnika” pályázatot.
Tovább
Kiemelkedő villamosenergia-fogyasztás
(2015. szeptember 07.)
A MAVIR kiemelkedő villamosenergia-fogyasztást mért az idei, hosszan elhúzódó kánikulában: június-augusztusban 10 744,4 gigawattóra volt az ország fogyasztása.
Tovább
A világ első gázzal szigetelt kapcsolóberendezése
(2015. augusztus 27.)
Jelentős áttörést értek el a gázszigetelésű kapcsolóberendezések technológiai fejlesztése terén azáltal, hogy üzembe helyezték a világ első olyan nagy- és középfeszültségű gázszigetelésű (GIS) kapcsolóberendezés egységeit.
Tovább
Folytatódik a közbeszerzési szabályozás előkészítése
(2015. július 01.)
A Parlament előtti tárgyalás szakaszában van a közbeszerzési törvény, ezért időszerűvé vált a végrehajtára szolgáló jogszabályok előkészítése is.
Tovább
Elektrotechnikai tematikus séták
(2015. június 26.)
Több mint 60 érdeklődő vett részt a Múzeumok Éjszakája alkalmából szervezett tematikus sétákon.
Tovább
Világítástechnikai szakmérnök képzés indul ősztöl
(2015. május 26.)
Az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának Mikroelektronikai és Technológia Intézete 2015 szeptemberétől világítástechnikai szakmérnök képzést indít.
Tovább
Együttműködik a MEKH és az MMK
(2015. május 14.)
Együttműködési megállapodást írt alá dr. Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke.
Tovább
Óriás transzformátort gyártott az ABB a MAVIR-nak
(2015. április 14.)
Az ABB 2014 szeptemberében egy 500 MVA-es, 3-fázisú auto-transzformátor leszállítására kapott megbízást a hazai villamos energia átviteli-rendszerirányító MAVIR Zrt-től. A transzformátort, ami a mai napon érkezett a MAVIR martonvásári alállomására az ABB a lengyelországi Lódzból speciális szállítójárművekkel szállította hazánkba.
Tovább
Föld órája: 172 ország fényei hunytak ki
(2015. április 01.)
Minden eddiginél több ország csatlakozott idén a Föld órájához: a Természetvédelmi Világalap (WWF) által meghirdetett kampány során a világ 1400 ikonikus pontján hunytak ki a fények.
Tovább
Teljes hírarchívum
© Minden Jog Fenntartva.