Eseménynaptár
Toplista
Bejelentkezés:
emlékezz:  
[ Tudnivalók | Regisztráció ]
•FŐOLDAL
MAGUNKRÓL
SZAKMAI SEGÉDLETEK
ESEMÉNYNAPTÁR
HÍRLEVÉL
ARCHÍVUM
KERESŐ
KAPCSOLAT
MÉDIAAJÁNLAT

Összes esemény
A madárvédelem módszerei a KöF és NaF hálózatokon
Frissítve: 2011. június 24.
Szerző: Kovács Nóra Orsolya, Energetikai Szakkollégium
Ez a dokumentum eddig 121 látogatónak tetszett  
Ezzel a címmel tartott előadást 2011 tavaszán Bíró György, a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. (a továbbiakban MAVIR) környezet-védelmi munkatársa az Energetikai Szakkollégium szervezésében.

Az előadás elején Bíró György a MAVIR-t mutatta be. Ahogy kitért rá, a villamosenergia-szállító, kereskedő és villamosenergia-rendszert irányító szervezet nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelemre, ezen belül is Magyarország egyedülálló madárvilágának megóvására.

A MAVIR nem csak arra fordít figyelmet, hogy megóvja a madarakat az áramütéstől, hanem hogy biztosítsa számukra a fészkeléshez szükséges feltételeket.

A statisztikák alapján a madarak jelentős százaléka kisfeszültségű hálózaton szerzett sérülések miatt pusztul el, ennek több oka is van. Egyrészt a fázisvezetők távolsága kisebb, mint a közép- és nagyfeszültségű (KöF és NaF) hálózatok esetén, így a kisebb szárnyfesztávolságú madarak is áramütést szenvedhetnek. Másrészt a kisebb települések környékén - ahol kisfeszültségű hálózat légvezetékes kialakítású-, jelentősebb madárpopuláció található.

Az előadó az előforduló balesetek részletezésével folytatta az előadást, hiszen a villamos energia szolgáltatás szempontjából is lényeges ezek megakadályozása zárlat, áramkimaradás és egyéb károk miatt. A madarak általában nem a közvetlen áramütéstől pusztulnak el, hanem a vezető okozta mechanikai sérülésektől (pl.: beleakadnak a vezetékekbe és éhen halnak, vagy agyrázkódást szenvednek stb.). Gyakran ők maguk okozzák a sérüléseket azzal, hogy az elzsibbadt szárnyukat idegen testként érzékelik és elkezdik csipkedni.

Hogy elkerüljük a madarak pusztulását okozó áramütéseket, könnyebben észrevehetővé kell tenni a vezetékeket. Az erre szolgáló eszközöket az előadó körbeadta a teremben, így a hallgatóság közelről is szemügyre vehette, és a valóságban is megismerhette a firefly-okat, különböző papucsokat és az úgynevezett malacfarkat.

A firefly két alkotóelemből épül fel: egy speciális fóliaborítású, műanyag lapból, valamint egy rugós rögzítő kengyelből. A fólia belső szerkezete a gyémántkristály rácsszerkezetéhez hasonlít, aminek következtében a ráeső fényt a tér minden irányban szétszórja. A lapka egyik oldala narancs-vörös, míg a másik zöldes-sárga színű borítást kap. A két alkotórész közti összeköttetést csapágy biztosítja, amely a legkisebb szélmozgás hatására lehetővé teszi, hogy forogjon a lapka. A forgómozgás következtében villogó fényhatás keletkezik, amelyet a madarak veszélyforrásként azonosítanak.

 

Firefly 
Forrás: mme.hu

Szó esett az Akadálymentes Égbolt programról, amely keretében 2014 ig a költöző madarak vonulási útját keresztező távvezetékeket felszerelik az előbb említett madárvédelmi eszközökkel. Az előadó egy egyedülálló esetet is bemutatott, melyben a Hortobágyi Nemzeti Park egy részén egy 22 kV-os távvezetéket földkábellel váltottak ki. Ez a módszer igen költséges ezért nem elterjedt a használata.
 
Az előadás következő pontja a MAVIR műfészek programjának ismertetése volt. Bíró György rávilágított arra, hogy vannak olyan madárfajok - tipikusan a kerecsensólyom és a vörös vércse-, amelyek fészkelésükhöz magas helyet választanak. Ezért a MAVIR munkatársai a nagyfeszültségű távvezeték tartóoszlopaira fémből készült műfészkeket telepítenek, amelyek megvédik az állatokat az időjárás viszontagságaitól és az esetleges balesetektől. Ezeket a körülbelül 60x60 centiméteres, egyik oldalán nyitott fém dobozokat daru segítségével szerelik fel az oszlopokra 30-40 méter magasságba. A MAVIR minden évben készít feszültségmentesítési tervet, amelyben kijelölik a műfészkek telepítésére szánt időpontokat. Az első ilyen fészket 1991-ben helyezték fel, azóta a számuk a 300-at is meghaladja.

Az előadó utolsóként beszélt a Vércse Valóság show-ról, amiben egy vörös vércse pár mindennapjait figyelhetjük meg a bekamerázott műfészekben. Az eseményeket mindenki figyelemmel követheti az alábbi linken: http://www.mavir.hu/web/mavir/elokozvetites1.

Végszóként Bíró György ismét hangsúlyozta, hogy a megemlített programok nem csak a madarak védelmét szolgálják, hanem a villamos energiaszolgáltatás minőségének megtartásában is fontos szerepük van.  A programok segítségével a madarak okozta balesetek következtében előforduló zárlatok és az ebből következő áramkimaradások száma minimálisra csökkenthető az érintett szakaszon.

Ez a dokumentum eddig 121 látogatónak tetszett  
[ Nyomtatható változat ]

A fórumban megjelent hozzászólások nem tükrözik az e-villamos.hu portál szerkesztőségének véleményét.
Még nem érkezett hozzászólás
Hozzászólok a cikkhez:

Név:
- regisztrálok
Jelszó:


maradjak bejelentkezve
emlékezzen rám (cookie-használat!)

Szöveg (html kódok nem engedélyezettek):

(Még karaktert írhat)

Az elektromobilitás záloga a megfelelő töltőhálózat kiépítése
2017-11-22 22:39:37,

professzoremeritus: Feltételezem nem gondolják komolyan, hogy nagyon rövid időn belül nem lesz legalább azonos, de ismerve [...]
Megjelent az "Elektromosipari szakemberek kézikönyve"
2017-10-31 23:58:54,

Sz.L.Erika: Tisztelt Kolléga! Az "Épületvillamosság " könyvet az ÉTK-nál lehet megvenni. Részletek megkérdezhetők:Ziffer [...]
Egyetlen fix dolog van, a változás - interjú Kun Gáborral, az Elektrotechnikai Tagozat elnökével
2017-08-14 13:39:19,

Szilágyi Miklós: Horváth Gábor hozzászólására reagálnék: kérem figyelmesen olvassa el a hozzászólásomat, ugyanis én nem [...]
Világítástechnikai szakmérnök szakirányú továbbképzés
(2017. augusztus 16.)
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszéke világítástechnikai szakmérnöki szakon történő másoddiplomás képzést indít. A képzés célja az épített környezet korszerű és energiahatékony világítástechnikai ismereteinek átadása. A képzésre egy félévben maximum 60 személy jelentkezését a jelentkezés sorrendjében fogadják el.
Tovább
A BIM egyre nagyobb teret hódít – Felhasználók véleményét kérdezik
(2017. augusztus 16.)
A Lechner Tudásközpont dolgozik a BIM rendszerekkel összefüggő kérdésekkel és erre vonatkozó átfogó felmérést tett közzé a napokban.
Tovább
Búcsúzunk Éhn Józseftől
(2017. augusztus 14.)
Életének 75. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt Éhn József okleveles építőmérnök. Családja és szerettei mellett mély fájdalommal búcsúznak tőle barátai, pályatársai és mérnök kollégái.
Tovább
Lassan teltházas a Construma kiállításcsokor
(2017. február 22.)
A jelentkezési határidő január közepén járt le, és a kiállítás csokor szinte minden eleme teltházas. Ez azt jelenti, hogy nagyon színvonalas kiállításra számíthatnak a látogatók április 5-9. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.
Tovább
Energiatakarékos megoldások Budapest legzöldebb irodaházában
(2016. december 09.)
Mitől lehet intelligens egy iroda? Miként hasznosítható a munkahelyen a napenergia vagy az esővíz? Többek között ezekre a kérdésekre ad választ Budapest új irodaépülete, a Nordic Light, amely jelenleg az egyik legmodernebb és leghatékonyabb irodaháznak számít az országban.
Tovább
LpS 2016 – A világítástechnikai innovációk, trendek és technológiák nemzetközi szimpóziuma
(2016. szeptember 08.)
Magyar vonatkozása és előadója is lesz a Symposiumnak. Szabó Ferenc, a Pannon Egyetem tanára szeptember 21-én délután tart előadást a „Spektrálisan-hangolható LED és OLED világítás” workshop keretében „Kihívások és megoldások a LED-es múzeumvilágítás területén” címmel.
Tovább
63. Vándorgyűlés - Innováció és trendek az elektrotechnikában
(2016. szeptember 07.)
2016. szeptember 14-16. között 63. alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Vándorgyűlés Konferencia és Kiállítás nevű rendezvénye.
Tovább
InfoShow - országos szakmai kiállítás- és konferenciasorozat 2016-17-ben is!
(2016. szeptember 07.)
Trendek és új lehetőségek az elektrotechnikában és a kapcsolódó előírásokban" címmel, aktuális témákkal folytatódik az InfoShow, immáron 9 helyszínen.
Tovább
Az építőipar és otthonteremtés hazai csúcsrendezvénye: CONSTRUMA
(2016. március 09.)
Április 6-10. között ismét megnyitja kapuit az építőipar legnagyobb hazai eseménye, a CONSTRUMA. A kiállítási csokor kihagyhatatlan fóruma a szakmai érdeklődőknek, amely a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően 2016-ban már az otthonteremtés teljes spektrumát lefedi.
Tovább
Kiváló magyar beszállítók az E.ON-nál
(2016. február 29.)
A E.ON 2009 óta minden évben díjazza a legjobb minőségű szolgáltatást nyújtó beszállítóit.
Tovább
MEKH bírságok lejárt hitelességű fogyasztásmérők miatt
(2015. szeptember 10.)
Hhárom elosztótársaságot bírságolt meg a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) lejárt hitelességű mérőórák miatt.
Tovább
Hobbim az elektrotechnika - eredmények
(2015. szeptember 08.)
A Magyar Elektrotechnikai Egyesület több éve hirdeti meg és bonyolítja le sikeresen „Hobbim az Elektrotechnika” pályázatot.
Tovább
Kiemelkedő villamosenergia-fogyasztás
(2015. szeptember 07.)
A MAVIR kiemelkedő villamosenergia-fogyasztást mért az idei, hosszan elhúzódó kánikulában: június-augusztusban 10 744,4 gigawattóra volt az ország fogyasztása.
Tovább
A világ első gázzal szigetelt kapcsolóberendezése
(2015. augusztus 27.)
Jelentős áttörést értek el a gázszigetelésű kapcsolóberendezések technológiai fejlesztése terén azáltal, hogy üzembe helyezték a világ első olyan nagy- és középfeszültségű gázszigetelésű (GIS) kapcsolóberendezés egységeit.
Tovább
Folytatódik a közbeszerzési szabályozás előkészítése
(2015. július 01.)
A Parlament előtti tárgyalás szakaszában van a közbeszerzési törvény, ezért időszerűvé vált a végrehajtára szolgáló jogszabályok előkészítése is.
Tovább
Elektrotechnikai tematikus séták
(2015. június 26.)
Több mint 60 érdeklődő vett részt a Múzeumok Éjszakája alkalmából szervezett tematikus sétákon.
Tovább
Világítástechnikai szakmérnök képzés indul ősztöl
(2015. május 26.)
Az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának Mikroelektronikai és Technológia Intézete 2015 szeptemberétől világítástechnikai szakmérnök képzést indít.
Tovább
Együttműködik a MEKH és az MMK
(2015. május 14.)
Együttműködési megállapodást írt alá dr. Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke.
Tovább
Óriás transzformátort gyártott az ABB a MAVIR-nak
(2015. április 14.)
Az ABB 2014 szeptemberében egy 500 MVA-es, 3-fázisú auto-transzformátor leszállítására kapott megbízást a hazai villamos energia átviteli-rendszerirányító MAVIR Zrt-től. A transzformátort, ami a mai napon érkezett a MAVIR martonvásári alállomására az ABB a lengyelországi Lódzból speciális szállítójárművekkel szállította hazánkba.
Tovább
Föld órája: 172 ország fényei hunytak ki
(2015. április 01.)
Minden eddiginél több ország csatlakozott idén a Föld órájához: a Természetvédelmi Világalap (WWF) által meghirdetett kampány során a világ 1400 ikonikus pontján hunytak ki a fények.
Tovább
Teljes hírarchívum
© Minden Jog Fenntartva.